Paks: „A 0–4 után nem egymást hibáztattuk, hanem összefogtunk, ez volt a titok”

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.07.26. 09:49
Az első paksi gólját szerző Ötvös Bencét ölelgetik a társak (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó Konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában az Európa-ligából kieső Paks Haraszti Zsolt találatával már a 17. percben vezetett hazai pályán a ciprusi AEK Larnaca ellen, majd Hahn János súlyosnak tűnő sérülése után sem omlott össze. Bognár György együttese a második félidőben még kétszer betalált Tóth Barna és Ötvös Bence révén, így 3–0-s győzelmet aratott magasabban rangsorolt riválisa felett. A találkozó után az első paksi gólját szerző Ötvössel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Ötvös Bence jó érzésekről beszélt a mérkőzés után.

„Így készültünk, hogy szeretnénk itthon nyerni. Nem gondoltuk, hogy ilyen különbséggel fog sikerülni, de azt gondolom, a mai mutatott játékunk alapján megérdemeltük.”

Videónkban keressük a választ arra, hogy mit csináltak másképp, mint két héttel ezelőtt, amikor négygólos vereségbe szaladtak bele hazai pályán a Corvinul ellen. Beszél első paksi góljáról, a továbbjutási esélyekről és az NB I-es rajtról is, ami Diósgyőrben esedékes nekik vasárnap.

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–AEK LARNACA (ciprusi) 3–0 (1–0)
Paks, Paksi FC Stadion, 2898 néző. Vezette: Higler (holland)
PAKS: Szappanos – Vas G., Kinyik, Ötvös – Osváth, Papp K. (Böde, 90.), Vécsei (Balogh B., 82.), Windecker, Szabó J. – Haraszti Zs. (Mezei Sz., 82.), Hahn (Tóth B., 41.; Horváth K., 90.). Vezetőedző: Bognár György
LARNACA: Alomerovic – F. Sánchez (Godswill, 75.), Milicevic, Roberge, Ángel García – J. Suárez, Ledes (Rohdén, 66.) – Faraj, Diemers (Gama, 75.), Gyurcsó (Santos, 57.) – Fran Sol (Cabrera, 66.). Vezetőedző: Juan Ferrando
Gólszerző: Haraszti Zs. (17.), Tóth B. (61.), Ötvös (74.)

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható.

 

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Megműtötték a Paks alapemberét

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 12:29

Papp Kristóf: Tőlünk máris lefújhatnák a bajnokságot…

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 12:51
Ezek is érdekelhetik