Vívás: negyedik a női kardcsapat a belgiumi vk-versenyen

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.03.19. 16:25
null
Pusztai Lizáék a negyedik helyen zártak (Fotó: Török Attila, archív)
Két győztes asszót két vesztes követett, mindez azt jelentette, hogy női kardcsapatunk a negyedik helyen végzett a belgiumi világkupa-viadalon.

 

Két hete nagy volt a szomorúság, hiszen női kardcsapatunk nem jutott be a nyolc közé az athéni világkupaversenyen – végül a 10. helyen végzett válogatottunk.

Sint-Niklaasban nemcsak a nyolc, a négy közé is bejutott az ezúttal Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca felállásban pástra lépő kvartett, és a finálé is kevésen múlott: Dél-Korea egyetlen tussal verte a mieinket az elődöntőben úgy, hogy Pusztai Liza 40:34-nél köthetett be az utolsó asszóban (tegyük hozzá gyorsan, hogy a meccs első harmadában éppen Pusztai volt az, aki egy 8:1-es csörtével megfordította az állást, és egyáltalán lehetővé tette, hogy esélyünk maradjon a döntőbe jutásra).

Ilyen előzmények után persze nagyon nehéz volt összeszedniük magukat a lányoknak, de állták a sarat, és a bronzcsatában a világklasszis Olha Harlannal felálló ukránokkal szemben csak négy tussal maradtak alul.

VILÁGKUPAVERSENY, SINT-NIKLAAS
Kard. Nők. Csapat. Nyolcaddöntő:
Magyarország–Lengyelország 45:37 (Battai +9, Pusztai +2, Márton –3). Negyeddöntő: Magyarország–Spanyolország 45:41 (Szűcs +4, Battai 0, Pusztai 0, Márton 0). Elődöntő: Dél-Korea–Magyarország 45:44 (Márton +4, Battai –1, Szűcs –2, Pusztai –2). A 3. helyért: Ukrajna–Magyarország 45:41 (Pusztai +1, Szűcs –1, Márton –1, Battai –3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik