Mészáros Eszter jó formában érzi magát az Európa-bajnokság előtt (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Hatszázharminc kör feletti alaperedménnyel általában döntőbe lehet jutni 10 méter légpuskában, így a márciusi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság előtt több mint biztató, hogy a MATE-Gödöllői EAC kiválósága, Mészáros Eszter mindkét válogatóversenyen elérte a bűvös határt. Sőt, január elején nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredményt, 632.3 kört lőtt, amivel még magát is meglepte.

„Mindig az adott versenyen derül ki, hogy éppen milyen formában vagyok, de igyekszem ugyanúgy készülni rájuk – hangsúlyozta Mészáros Eszter. A világbajnokság után nem álltam le az edzéssel, mert az Elnök-kupára készültem, ám decemberben az egyetemi vizsgák és az ünnepek miatt hosszabb szünetet tartottam.

Az első válogatóverseny előtt nem volt sok edzésem, ami látszott is a szombati teljesítményemen, ehhez képest másnap kellemes meglepetést szereztem magamnak azzal, hogy hatszázharminckét kör fölé jutottam az alapversenyben.
Elsősorban ez a mérvadó, a döntőhöz még újra hozzá kell szoknom, de összességében bizakodó vagyok, jó formában érzem magam.”

Ugyan a szövetségi kapitány javaslatára az elnökség csak január végén dönt a tallinni Európa-bajnokságra utazó magyar csapatról, nehéz elképzelni, hogy Mészáros Eszter ne legyen ott a keretben.

A húszéves puskás az Eb-re időzíti a csúcsformát, és a felkészülés állomásaként több rangos viadalon is indul – ilyen volt a rusei Grand Prix is, amelyen az első helyen jutott tovább az alapversenyből, és a hetedik helyen végzett.

„A rusei verseny és a Honvéd-kupa is nagyon jól sikerült, pedig semmit sem csináltam másként, mint az első válogató előtt – mondta a gödöllőiek csapatban junior-világbajnok puskása. Szeretnék stabilan olyan eredményt lőni, amivel a világversenyeken be lehet kerülni a legjobb nyolc közé, és a következő lépés, hogy a döntőben is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsak.

A kimagasló eredményeknek mindig örülök, de fontosabb, hogy kisebbek legyenek hullámvölgyek, mert nehéz kiszámítani egy-egy verseny előtt, hogy hány kör kell a döntőbe jutáshoz.

Január végén Jakartába utazom a világkupa első állomására, februárban pedig már itthon folytatom a felkészülést a márciusi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra. A kvótaszerzés miatt az egyéni különösen fontos, de a vegyes párost és a csapatversenyt is nagyon szeretem, mert megnyugtató, hogy nem egyedül és nem csak a saját sikeremért lövök.”