Külön, mégis egymásért – a két újpesti lövő vegyes párosban érhet fel a csúcsra

– Amikor a 2016-os olimpiára készült, gondolta, hogy a következő ötkarikás játékokon női versenyzővel közös versenyszámban is indulhat?
– Öt évvel ezelőtt senki sem gondolt ilyesmire, akkoriban nem volt kilátásban olyan női puskás, akivel sikeres szereplésben bízhattunk. Azóta viszont belenőtt a felnőttmezőnybe több olyan fiatal, akivel reális célként lehet kitűzni az eredményes versenyzést. Egyébiránt a kvalifikációs időszakban, 2015-ben még azt sem tudtuk, hogy a vegyes páros olimpiai szám lesz, 2016 tavaszán, az előolimpián hallottuk először, hogy az 50 méteres fekvő számot fogja felváltani.

– Könnyen megbarátkozott a váltással?
– Eleinte nem. Sőt, kifejezetten aggasztónak tűnt, és fájdalmas volt a döntés, amellyel egy közkedvelt versenyszámot levettek az olimpia műsoráról, ami ráadásul nagy bázist adott a sportlövészetnek; világszinten a legtöbb amatőr lövő 50 méter fekvőben versenyez, és a sportág eszközgyártóinak is fontos száma volt.

– Első kézből szerezhetett tapasztalatot az új műfajban – 2014-ben a nankingi ifjúsági olimpián vegyes párosban lett aranyérmes.
– Akkoriban még egyfajta játékos verseny volt a mix, amit jól példáz, hogy nem két azonos nemzetbeli lövő alkotott egy csapatot, hanem a ranglista alapján alakították ki a párosokat. Mindenesetre jó emlék az egyiptomi versenytársammal aratott győzelem, miként a 2016-os győri Európa-bajnokságon a juniorok között Hurai Viktóriával nyert aranyérem is.

– Mennyit változott az első sikerek óta a vegyes páros presztízse?
– A legnagyobb értékük mindig az egyéni versenyszámoknak lesz; évek múltán az egyéni bajnokokra nagyobb eséllyel emlékeznek, mint arra, kik alkottak egy győztes csapatot. De ha presztízsben el is marad a hagyományos számoktól, a fontossága ugyanolyan – érmeket, olimpiai érmet lehet benne nyerni. Az új versenyszám színesíti a sportági palettát, és nézői szemmel kifejezetten élvezetes. Úgy tartják, a nemzeti csapattal könnyebben azonosulnak a szurkolók, mint az egyénnel – lehet benne igazság.

– Mely országok kettősei a legnagyobb riválisok?
– A vegyes szám elsősorban a sportági nagyhatalmaknak kedvező, hiszen náluk nagyobb eséllyel találni két jó lövőt. A kínaiak rendkívül erősek, de jók az indiaiak és az oroszok is, bár utóbbiakat női vonalon kissé gyengébbnek érzem. Az amerikaiak is elcsíphetnek egy olimpiai érmet, de a vegyesre is igaz, ami az egyéni számokra: minimális különbségek vannak az élmezőny tagjai között, nüanszok döntenek a legjobb nyolcban.

– Mitől lesz jó egy vegyes páros?
– Két jó egyéni versenyzőtől. Egyfelől két kiemelkedő eredmény elérésére képes sportlövőnek kell alkotnia, másrészt mindkét tagjának jó versenyzőtípusnak is kell lennie. Kell hozzá kitartás, hit, hiszen még akkor sincs semmi veszve, ha a csapat nagyobb hátrányba kerül, hiszen a pontra menő döntőben kis szerencsével bármikor meg lehet fordítani az állást. Fontos a felek közötti kölcsönös bizalom is, jó úgy beállni a lőállásba, ha biztosra veheted, hogy a másik is mindent megtesz a közös sikerért.

– Kisgyerekkorától arra trenírozták, hogy csakis saját magán múlik a siker. Miként viseli mentálisan, hogy ebben a versenyszámban rá kell bíznia magát valaki másra is?
– Én kicsit egyéni versenyként tekintek a vegyes párosra is, egyénileg mérem magam a többiekhez. Mindig a mezőny legjobbját akarom lőni, hogy ha esetleg a társamnak kevésbé megy, akkor is legyen esélyünk a jó eredményre. Ha nincs az enyémnél magasabb eredmény, elégedett vagyok, és még jobb, ha a csapat is nyer.

– Mitől működik ennyire jól a Dénes Eszterrel alkotott duójuk?
– Attól, hogy nyílt szívvel tudunk egymásért küzdeni. A közös háttér – az, hogy egyazon klubból jövünk, amelyben hasonló értékeket kapunk, közös a célunk és a motivációnk – biztos alapot ad és erősíti a párost. Fontos, hogy stabil versenyzők álljanak egymás mellett, azért, hogy egyiküknek se kelljen arra gondolni, hogy jaj, csak a másik ne rontson.

– Mikor figyelt fel először a társára?
– Nálunk az a szokás, hogy a lőtéren körbehordják a lőlapot, ha olyan szórás van rajta, ami egy fiataltól szokatlan – Eszter érkezése után nem kellett sokáig várni, hogy az első edzője, Nagy Sándor körbemutassa a lőlapját. Onnantól tudtuk, van egy újabb tehetséges gyerek az UTE-ban.

– Amellett, hogy tehetséges, milyen még?
– Főként csendes és érzelmileg stabil személyiség, ami előnyös a mi sportágunkban.

– Magyarországnak eddig két férfi és egy női puskás kvótája van – utóbbit a szakág másik tehetsége, Mészáros Eszter szerezte, jelen állás szerint vele versenyez Tokióban. Amennyiben Dénes Eszter is indulói jogot szerez – amire jó esélye van –, mi dönthet a párosok összeállításánál?
– Dénes Eszterrel már olyan közös sikereink vannak, hogy valószínűleg együtt lőnénk az olimpián is. De először legyen meg az a kvóta – nagyon szorítok érte.

DÉNES ESZTER

– Miközben a sportág nagy öregjei a klasszikus számokat siratták, ön úgy nőtt fel, hogy a sportlövészet szerves része a vegyes műfaj. Kezdettől egyenrangú számként tekintett rá?
–Az egyéni versenyszámok elsőbbséget élveznek, hiszen főként ezekben lehet kvótát szerezni. Ha a hagyományosakkal nem is egyenrangú, de fontos szám lett az olimpiai programba kerüléssel, ami az eddig két számban versenyző női lövőknek további lehetőséget ad a megméretésre. Szerintem a presztízsértékéből mit sem von le, ha valaki mixben ér el sikert.

– Az egyéni versenyszámok között hogyan rangsorol?
– Jobban szeretem a légpuskát, mint az 50 méteres számot, ami az eredményeimen is meglátszik. Kisöbű puskával lőni nagy kihívás, külön kell edzeni a három testhelyzetre más és más beállításokban; néha úgy érzem, az ember az élete végéig állítgathatja, akkor sem lesz jó. Mindenesetre küzdök, hogy 50 méteren is olyan eredményeket tudjak lőni, amelyekkel a nemzetközi mezőnyben is megállom a helyem.

– A felkészülés során meg kell osztaniuk a figyelmüket a 10 és az 50 méteres szám között, utóbbin belül – ahogy említette – három különböző testhelyzetre edzenek, emellett ott vannak a fizikai tréningek és a mentális felkészülés. Jut idő külön készülni a vegyes párosra, egyáltalán szükséges-e?
– Nem igényel külön felkészülést, hiszen a mostani lebonyolítás szerint egymástól függetlenül lőjük a számot, legfeljebb a lövések számában és a rendelkezésre álló idő tekintetében van különbség az egyéni versenyhez képest. Amikor bevezették a vegyest, a döntőben még felváltva kellett lőni adott időkereten belül, ez okozott kis nehézséget, mert miután mindenki más ritmusban lő, össze kellett hangolni. Egyébiránt nagyon jó érzés nem csak magamért, hanem a társamért is versenyezni, ami arra ösztönöz egy sportolót, hogy a tőle telhető legtöbbet adja bele.

– Mitől működik olyan jól a duójuk?
– Sokat számít, hogy egy egyesületben, ugyanannál az edzőnél készülünk. Ugyanazon a lőtéren fordulunk meg nap mint nap, és látjuk, hogy a másik milyen sok munkát tesz a sportba, és tudjuk, milyen stílust képvisel a lőállásban. Komfortos érzést és megnyugvást ad, hogy a versenyen olyan lövő mellé állok oda, aki mellé az edzéseken is szoktam, főleg, ha az a sportoló olyan jó, mint Istók.

– Igaz, hogy tíz évvel ezelőtt éppen Péni Istvántól tanult meg lőni?
– Tízévesen elmentem egy sportágválasztóra, amelyen a lövészetet mindenképpen ki akartam próbálni, mert otthon apukám egy nagyon régi puskával már tanítgatott. Meg akartam tanulni célozni olyan puskával is, amilyennel a nagyok lőnek. Akkor ott arra nemigen tudtam figyelni, ki az, aki megmutatja, mit és hogyan kell csinálni – amikor lementünk a Mexikói úti lőtérre, apukám rámutatott Istókra, és azt mondta: ő az a fiú, aki megtanított lőni.

– Milyennek ismerte meg azóta a versenytársát?
– Nagyon tudatos, a lövészetnek él, igazi példakép. Néha kissé nehéz vele megtalálni a közös hangot; előfordul, hogy amikor csinál valamit, teljesen bezárkózik a saját világába, és ilyenkor hiába szól hozzá az ember, nem figyel. De ettől kiemelkedő lövő, hiszen a lőállásban is képes teljesen kizárni a külvilágot. Ezt magamon is érzem olykor, noha én szeretek jobban odafigyelni arra, mi zajlik körülöttem.

– Pályafutása második felnőtt Európa-bajnokságán egyéniben hatodik lett, és közel került a kvótaszerzéshez is, a vegyes műfajban ezüstérmet nyertek és világcsúcsot lőttek klubtársával. Milyen emlékeket, tanulságokat őriz az egy évvel ezelőtti viadalról?
– Az elsők között az jut eszembe a wroclawi Európa-bajnokságról, hogy mennyit kell még fejlődnöm ahhoz, hogy a döntőben képes legyek úgy lőni, ahogyan valójában tudok. A fő tanulság, hogy nem elég az alapversenyben jól teljesíteni, magasabb szintre kell emelni a versenyzésemet, mert nem szeretnék egész életemben hatodik helyeket szerezni. A párosban is benne maradt még – ha jobban lövök, aranyérmesek vagyunk.

– Szigorú önmagával. Az utóbbi két 10 méteres nemzetközi versenyén, az Eb-n és az újabb világrekordot hozó, vasárnap befejeződő indiai világkupán nyert egy egyéni bronzot, és két vegyespáros-ezüstöt...
– Ezek valóban a pályafutásom eddigi legjobb eredményei, és annak is örültem, hogy Indiában életemben először lőttem döntőt vk-versenyen, és rögtön érmet szereztem, ami azt mutatja, hogy fejlődöm. De vannak még hiányosságok.

– Rendre úgy nyilatkozik: reálisan a 2024-es olimpiát célozhatja meg. Hogyan kezeli, hogy szakmai berkekben már tokiói kvótavárományosként emlegetik?
– Ha úgy tudok teljesíteni a májusi kvalifikációs Európa-bajnokságon, ahogyan az utóbbi időszak versenyein, összejöhet a tokiói indulás. De nem stresszelem magam feleslegesen ezzel. Nem dől össze a világ akkor sem, ha most nem sikerül – mindenesetre nem árt, ha olyan cél is lebeg az ember szeme előtt, amellyel kissé magasabbra teszi a lécet.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 27-i lapszámában jelent meg.)