Schmidt Ádám: Aktív szerepet vállaltak az U21-es magyar labdarúgók a második fordulóban

Vágólapra másolva!
2025.08.04. 11:27
null
Schmidt Ádám (Fotó: Árvai Károly, archív)
A labdarúgó NB I-ben bevezetett „magyarszabály” pozitív hatásáról, a vasárnap zárult Forma-1-es Magyar Nagydíjról, valamint az elmúlt időszak más világversenyeiről is beszélt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfő reggel a Nemzeti Sportrádióban.

Az elmúlt hetekben rendszeresen szóba került a Magyar Labdarúgó-szövetség által a labdarúgó NB I-ben bevezetett ösztönzőrendszer, amely szerint a támogatáshoz a csapatoknak minden mérkőzésen minimum öt hazai játékost kell egyszerre játszatniuk, köztük legalább egy 21 év alattit. Schmidt Ádám arról beszélt, hogy a mostani, államilag elismert akadémiai program 2020 január elseje óta működik, és az államtitkárság álláspontja szerint ezen intézmények számára – amelyből kilenc működik jelenleg – ennyi időnek elégnek kellett lennie arra, hogy felkészüljenek olyan szabályváltoztatásokra a felnőtt élvonalban, amit most bevezettek. A sportvezető úgy látja, hogy a viták ellenére az új szabálynak már vannak pozitív hatásai, amit a bajnokság hétvégi, második fordulója is megmutatott.

„Megnéztem a mostani fordulót, ami tegnap este ért véget, hogy a 21 szerzett gólból kilencben aktívan részt vett 21 év alatti magyar játékos. Azt gondolom, ez mindennél többet mond. És ha azt látom, hogy Demeter Milán és Gruber Zsombor szerzi a gólokat és adja a gólpasszokat a magyar bajnoki mérkőzésen, az nekem hozzáadott értéket jelent” – fejtette ki Schmidt.

A műsorban beszélt az államtitkár a vasárnap zárult, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjról, amely során már a megújult Hungaroring várta a csapatokat.

„Eddig is szerettek idejárni a versenyzők és a csapatok, de valóban, a mostani a rácsodálkozás hétvégéje volt. Nagyon jó volt szembesülni azzal, hogy a jogtulajdonos képviselője, a csapatvezetők, a pilóták, az ideérkezett hihetetlenül népszerű sztárvendégek egyaránt rácsodálkoztak arra, hogy mi valósult meg itt” – mondta.

Schmidt Ádám köszönetet mondott a kivitelező konzorciumnak, Gyulay Zsoltnak, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának, az ő munkatársainak, akik mind részt vettek abban az egyedi fejlesztésben, „aminek még nem értünk a végére, de nagyon látványos változás állt be a tavalyi futamhoz képest”.

„Érezhető, hogy itt más a hangulat, és szerintem ez minden más hazai rendezésű sporteseményünkre, nemzetközi sporteseményünkre igaz. Ez a hangulat, ez a kultúra nem megvehető, ez pénzért nem felépíthető. Ezt a magyar szurkolók, a magyar emberek, akik dolgoznak a ringen, teszik hozzá” – fejtette ki.

Schmidt az elmúlt hetek világversenyeiről összességében elégedetten beszélt. Méltatta a vizes világbajnokságon arany- és bronzérmet szerzett Kós Hubertet, az egyaránt vb-ezüstérmes férfi és női vízilabda-válogatottat, valamint a Tbilisziben rendezett vívó-vb-n három-három ezüst- és bronzérmet nyerő magyar küldöttséget, illetve az öttusa Európa-bajnokságon három arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal záró válogatottat is.

A versenysport mellett az államtitkár beszámolt arról is, hogy a Sportoló Nemzet Program keretében a kapolcsi Művészetek Völgyében is megjelentek, méghozzá nagy sikerrel, ugyanis a Sportgarden lett a legsikeresebb a rendezvény 48 udvar között, köszönhetően többek között a helyszínen, a kiemelkedő sportolók által tartott panelbeszélgetéseknek.

 

Legfrissebb hírek

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
7 órája

Moto2: nagyszerű hajrá, újabb Aspar-siker a Balatonnál

Egyéb autó-motor
9 órája

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
10 órája

A paksi Silye Erik tudja, nagy pofont kapó csapat is lehet veszélyes

Labdarúgó NB I
13 órája

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:11

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:43

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
Tegnap, 19:08

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:51
Ezek is érdekelhetik