Tíz esztendő egyszerre hosszú meg kevés. Ha úgy fogalmazok, egy évtized, nagyobb a hangulati súlya az éveknek, de az időtartam ugyanaz. Meg a lényeg is: mi fér, fért bele s mi nem ennyi időbe.
A magyar parasportolók első embere, Szabó László szerint sok meg kevés egyszerre. Ugyanott tartunk, mint az évtized boncolgatásánál, hiszen mennyi a sok, s mennyi a kevés – megítélés kérdése.
Az elnök igyekszik megválaszolni a nekünk adott interjúban, engedelmükkel én azt emelném ki, hogy a parasportolók többsége jókedvű, derűs, kiegyensúlyozott, valósan nézi a világot – nehéz, úgymond, behúzni a csőbe. Roppant mód tisztelem őket, náluk tényleg él, hogy a sikerekhez nem csupán az ellenfelet, hanem önmagukat is le kell győzniük, s főként önmagukat.
És persze a körülményeket, hiszen nagyot változott a világ(uk) a kezdetektől. Ma már a profiké a terep, azoké, akik éppen úgy a sportból igyekeznek megélni, mint ép társaik, akiket tenyerén hordoz a világ. A pénz uralma egyértelmű, ám én leginkább arra fordítanám, hogy minden, na jó, a lehető legtöbb fogyatékkal élő belekóstolhasson a mozgás örömeibe.
A pénz ugyanis nem csupán áldás náluk sem. Meg nem mondom, hányféle kategóriában versenghetnek egy-egy sportágban a fogyatékosság mértéke szerint, de az biztos, hogy nem mindegy, ki hová soroltatik, ha eggyel „lejjebb”, mint valós, érthetően könnyebb dolga van a versenyen, jobb eredményt ér el és – tetszik, nem tetszik – több pénzt zsebelhet be jutalomként. Hallani, olvasni különféle ügyeskedésekről a témában, bizonyára nem véletlenül. Aki pórul jár, az nyilván nem csupán a derű óráit számolja, hogy a napórákon honos feliratot (Horas non numero nisi serenas) idézzem.
„Nem is szívesen fogalmaznék meg a paralimpiai érmek számához kapcsolódó elvárást” – mondja Szabó elnök úr, ám ezzel együtt a paralimpiákat említve Tokiónál (2021) aranycsapatról (Magyarország: 7 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérem), Párizsnál (2024) pedig aranycsapat pluszról (5, 6, 4) beszél.
Őszintén gratulálok, büszkeségem hatalmas, de – bevallom – akkor lenne nagyobb, talán teljes, ha például az akadálymentesség lenne az úr az utcákon, a tereken. Mert a Stade de France stadionban rendezett versenyeken a bajnokok harangot kongathattak, ám a több mint 300 metróállomás közül csak 29 volt megközelíthető kerekesszékkel.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!