Gyász: szerdán temetik T. András Emil egykori sportújságírót

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 10:25
null
T. András Emil (1946-2025) Fotó: Fortepan
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a családtól kapott értesítés alapján számolt be arról, hogy május 25-én súlyos betegség után, családja körében, életének 79. évében otthonában elhunyt T. András Emil (Toplak Emil). Az egykori sportújságíró temetésére szerdán kerül sor az Óbudai temetőben.

A MÚOSZ közléséből kiderült, hogy T. András Emil 2016-tól tagja volt a MÚOSZ Tagfelvételi Bizottságának. A Patakpart Horgászegyesület akkori elnökeként ő volt a 2016 nyarán Martfűn megrendezett első Média Horgászkupa főszervezője. Széles körben ismertté talán éppen 30 évvel korábban megjelent könyvével vált: Mundial zárt kapuk mögött című munkája öt nappal az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság döntőjét követően jelent meg, és fogyott el szinte „percek alatt” 120 ezer, majd az újranyomás után további 50 ezer példányban.

Pályáját a Képes Sportnál kezdte 1969-ben, több mint egy évtizeden át jelentek meg ott cikkei, de 1973-tól már a Magyar Ifjúságnál dolgozott, ahol 1976-ban sportrovatvezető, 1980-ban az egyik főszerkesztő-helyettes lett. Noha leggyakrabban sportról írt, 1984-ben négykolumnás, saját felvételeivel illusztrált thaiföldi riportja is megjelent a lapban.

1987-ben a Képes 7 című családi magazin egyik főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki, a következő évben a szöuli olimpiáról tudósította lapját, melyet 1990-től már igazgató-főszerkesztőként vezetett. 1993-ban a Reform című lap impresszumában felelős szerkesztőként szerepelt a neve.

A család gyászjelentése szerint az egykori sportújságíró temetésére június 18-án, szerdán 13.30 órakor kerül sor az Óbudai temetőben.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

Nem volt hagyományos edző – a hagyományokra esküdve sem

Magyar válogatott
2025.10.08. 12:00
Ezek is érdekelhetik