Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Vágólapra másolva!
2025.06.09. 19:28
null
Kincses Tibor (Fotó: judo.hu)
Életének 66. évében elhunyt Kincses Tibor olimpiai bronzérmes cselgáncsozó – számolt be róla a judoinfo.hu szaklap hétfőn.

A portál kiemelte, hogy Kincses – aki a Kecskeméti SC-ben előbb birkózott, majd sportágat váltott – 1974-ben szerezte meg az első magyar bajnoki címét a serdülő korosztályban, 1976-ban bronzérmet nyert az észak-koreai Ifjúsági Barátság Versenyen, majd 1979-ben Ulánbátorban elnyerte az IBV aranyérmét is.

A kiváló dzsúdós 1980-ban, mindössze 20 évesen megnyerte a 60 kilogrammos súlycsoportban a hazai olimpiai válogatót, így ő utazhatott a moszkvai ötkarikás játékokra, amelyen bravúros meneteléssel a harmadik helyen végzett. Ezzel Tuncsik József 1976-os bronzérme után a sportág második magyar olimpiai érmét szerezte. Később világbajnoki és Európa-bajnoki helyezett is volt, sportolói karrierje után pedig edzőként dolgozott Kecskeméten, majd rövid ideig Szegeden is.

Kincses Tibort a Magyar Judo Szövetség a saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról hamarosan intézkednek.

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Cselgáncs: Üveges Attila a legjobb 16 közé jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 15:57

Cselgáncs: Szabó Réka bronzérmes a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.04. 17:33

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Cselgáncs: jön a junior Európa-bajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
2025.09.03. 08:57

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07
Ezek is érdekelhetik