A magyar férfi válogatott az A-csoportban Ausztria, Olaszország és Dánia csapatával méri össze erejét, míg a női Románia, Franciaország és Lengyelország együttesével küzd a továbbjutásért a csoportkörben. A szervezők tájékoztatása szerint a szerdai megnyitón Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója kiemelte, örömteli, hogy 2013 után ismét Magyarország adhat otthont a teke-világbajnokságnak.
„Fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük a sport társadalomban betöltött szerepét, és minél több embert vigyünk közelebb a rendszeres mozgáshoz. Kiváló alkalom erre egy hazai rendezésű világverseny” – nyilatkozott.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, egy többezer éves sportág világbajnokságát rendezik egy ezeréves városban – ez valóban különleges pillanat. „Büszkék vagyunk a MET Arénára, és arra is, hogy két fehérvári játékos képviseli a válogatottat. A teke nem ismeretlen sportág nálunk – fiataljaink eredményesen szerepeltek az utánpótlás-világbajnokságon is” – jelentette ki.
Pintyőke Marcell, a nemzetközi és hazai szövetség elnöke azt mondta, a ez a világbajnokság sokkal több, mint verseny. „Ez egy ünnep, ahol a teke, a közös szenvedélyünk hoz minket össze. Meg szerettük volna mutatni, mit jelent számunkra ez a sport, és mit szeretnénk adni mindazoknak, akik most velünk együtt ünnepelnek” – fogalmazott. A felnőtt vb jövő szombatig tart, de a verseny már korábban kezdetét vette: az U15-U19-es korosztályoknál három magyar bronzérem született.