Asztalitenisz-vb: a 46 éves Gárdos Róbert mindhárom számban győzelemmel kezdett Dohában

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 14:42
null
Gárdos Róbert Dohában is bizonyítja, a tehetség és a szorgalom hosszú távon is tökéletes párosítás (Fotó: WTT)
Az osztrák színekben versenyző 46 éves Gárdos Róbert egyesben, párosban és vegyes párosban is győzelemmel mutatkozott be a dohai egyéni világbajnokságon.

Túlzás nélkül állítható, hogy a 46 éves Gárdos Róbert elnyűhetetlen. Az 1993-as ljubljanai korosztályos Európa-bajnokságon a serdülők között, még magyar színekben versenyezve egyesben és párosban is aranyérmet szerzett, aztán nem sokkal később a család úgy döntött, Ausztriába költözik. Azóta a szomszédos országnak szerzi a sikereket, a felnőtt Európa-bajnokságokról például van tíz érme, közte két arany, az egyik csapatban, a másik párosban. A kora alapján mostanában inkább már a veterán versenyeken kellene indulnia, ám a játéka még mindig a legjobbak között tartja, amit bizonyít, hogy a dohai világbajnokságra egyesben, párosban és vegyes párosban is kvalifikált.

Az első két nap alapján elmondható, nem turistáskodni ment Katarba: már mindhárom számban túl van a bemutatkozáson, s mindannyiszor győztesen hagyta el az asztalt. Egyesben a belga Cedric Nuytinck ellen győzött 4:2-re úgy, hogy végig az ő kezében volt az irányítás, párosban Daniel Habesohnnal – akivel egyébként 2012-ben a dániai Herningben Európa-bajnoki címet szerzett – ugyancsak belga kettőst legyőzve jutott tovább, vegyes párosban pedig Sofia Polcanova partnereként búcsúztatta a szerb Dimitrije Levajac, Izabela Lupuleszku duót.

57. EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA

Férfiak. Egyes. A 64 közé jutásért:

Gárdos Róbert (osztrák)–Nuytinck (belga) 4:2 (7, –6, 10, –7, 9, 7)

Páros. A 32 közé jutásért:

Gárdos, Habesohn (osztrák)–Allegro, Rassenfosse (belga) 3:2 (–11, 7, 10, –9, 7)

Vegyes páros. A 32 közé jutásért:

Gárdos, Polcanova (osztrák)–Levajac, Lupuleszku (szerb) 3:0 (12, 10, 7)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik