Történelmi íjászversenyt rendeztek Tiszadobon

A TISZADOBI ANDRÁSSY-KASTÉLY adott otthont a Tiszaújváros Feketekese Íjász Egyesület és a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által szervezett 1. Kastélyparki viadalnak. A nyílt nevezésű történelmi íjászversenyre összesen 168-an neveztek, 24 versenyszámban. Többféle íjjal lehetett próbálkozni, s a célok között szerepelt 3D-s, lőlapos, valamint ügyességi. Célonként három vesszővel lőhettek, tíz, nyolc, öt és nulla pontot lehetett kapni.
A szervezők a korosztályok megnevezésével is igyekeztek megteremteni a történelmi hangulatot: apród, dalia, vitéz, leányka és menyecske kategóriában is bizonyíthattak az íjászok. A legtöbben, 112-en modern anyagú történelmi íjjal versenyeztek, de szép számmal érkeztek karbonvesszős vadászíjjal (23) és természetes anyagú történelmi íjjal (12).
Az esemény egyik fő célja az íjászat népszerűsítése volt, de az érdeklődők megismerkedhessenek azzal, miként használták őseink ezt a fegyvert.

Párizs 2024: hajszálon múlt a dél-koreai íjászok sorozata

Megvan a párizsi olimpia első világcsúcsa

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – ÍJÁSZAT

Íjász Eb: egy magyar száll harcba az ötkarikás kvótáért
