– Hogy van? Sikerült már megbékélnie a történtekkel?
– Köszönöm, jól vagyok, de persze nem tagadom a csalódottságomat – válaszolta a 18 éves Révész Bulcsú, első profi sznúkerjátékosunk, aki a sheffieldi világbajnoki selejtező első fordulójában 10:2-re kikapott az angol Steven Hallworthtől, így kiesett. – Sajnos már a kezdés rosszul alakult, Hallworth sorra lökte a breakeket, mert a biztonsági játékban megvert. Valójában nem ment rosszul a játék az első két játszmában sem, de ő volt a jobb. Majd elrontottam egy könnyű feketét, ezután öt-nullára elhúzott.
– Aztán nyert két játszmát, vagyis kezdett belelendülni.
– Igen, löktem egy kilencvenes és egy ötvenes breaket is, éreztem, hogy megvan a lendület, de egy rossz biztonsági miatt hat-kettő lett. Próbáltam változtatni, kicsit defenzívebben játszani, a biztonságit erőltetni, de nem adta ki a helyzet, hogy ezt tudjam ellene hozni, mert a golyóbelökés nem ment.
– Miért?
– Technikailag nem stimmel valami, a lökésvonalam nem jó, szerintem változtatnom kell a technikámon.
– Lelkileg hogyan viselte a korai búcsút?
– Nyilván csalódott vagyok, életem legnagyobb vereségét szenvedtem el, de menni kell tovább, ez van, el kell fogadnom, hogy nem sikerült. A hét közepéig maradunk Sheffieldben édesapámmal, edzőmeccseket játszom, és találkozom Lee Walker walesi edzővel, lesz közös tréningünk, ami hasznos lehet, biztos kapok néhány jó tanácsot.
– Mit gondol a világbajnoki esélyesekről és arról, asztalhoz áll-e példaképe, a hétszeres győztes angol Ronnie O’Sullivan, aki január óta egyetlen versenyen sem indult?
– Nem hallottam erről semmit, azt persze láttam én is, hogy a saját akadémiáján Szaúd-Arábiában lökött egy száznegyvenhetes breaket hat perc alatt, azaz nem lehet rossz formában… Úgy hiszem, elindul, mert talán ez lesz az utolsó világbajnoksága. Nálam a világelső Judd Trump az egyértelmű favorit, nem hinném, hogy ezúttal lesz akkora meglepetés, mint tavaly és tavalyelőtt, amikor az angol Kyren Wilson előtte meg a belga Luca Brecel győzött.
Lisowski kiesett, Dale és Perry visszavonult |
Óriási meglepetésre kiesett a selejtező harmadik körében az angol Jack Lisowski, a világranglista korábbi 10. helyezettje, akit honfitársa, Zak Surety búcsúztatott. A 33 éves essexi játékos, aki a verseny előtt a 73. helyen állt a ranglistán, három száz feletti breaket is lökött a kitűnő színvonalú mérkőzésen, amelyet végül 6:3-as hátrányból 10:8-ra nyert meg. A vb-főtábláig korábban még sosem jutó Surety ellenfele a szintén angol Ricky Walden lesz. A harmadik forduló további érdekessége, hogy két kieső, az egyformán 1992-ben profivá lett walesi Dominic Dale (akit honfitársa, Daniel Wells vert meg) és az angol Joe Perry (ő a kínai Juan Szi-zsüntől kapott ki) is bejelentette, hogy befejezi a karrierjét. |