Cselgáncs: Szegedi Dániel bronzért lép tatamira az Eb-n

Vágólapra másolva!
2025.04.24. 15:46
null
Szegedi Dániel
A 73 kilogrammos súlycsoportban szereplő Szegedi Dániel gyönyörű dobással megnyerte vigaszági mérkőzését a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, így a bronzéremért léphet tatamira a csütörtöki döntős programban.

A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola dzsúdósa az előcsatározások során legyőzte a litván Kestutis Vitkauskast, majd a bolgár Viktor Szkerlevet, a negyeddöntőben viszont nem bírt a kétszeres világbajnoki ezüstérmes olasz Manuel Lombardóval. Szegedi a veresége után a vigaszágra került, melyen a 73 kiló kétszeres Eb-győztesével, az így jóval esélyesebb Akil Gjakovával kellett megküzdenie.

A meccs esélyese egyértelműen a koszovói klasszis volt, az ugyanakkor mindenképpen a magyar dzsúdósnak kedvezett, hogy félórával a meccsüket megelőzően Gjakova maratoni hosszúságú elődöntőt vívott grúz riválisával, aki a négyperces mérkőzésidő után az aranypontig tartó ráadás 12. percében tudott rajta akciót csinálni. A koszovóinak az összecsapás végére – riválisához hasonlóan – láthatóan nem maradt ereje. 

Szegedi pedig úgy tűnt, igyekszik kihasználni, hogy ellenfele fáradtabb, próbált fogást találni rajta, és végül a második perc elején sikerült is neki: bal térdről indítva gyönyörű dobással a hátára vágta Gjakovát, ezzel pedig ipponnal győzött.

A 22 éves magyar cselgáncsozó a 16 órakor kezdődő helyosztós programban az azeri Rashid Mammadaliyevvel küzd majd meg, aki idén a bakui Grand Slam-viadalon második, a párizsin pedig harmadik lett.

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Cselgáncs: Üveges Attila a legjobb 16 közé jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 15:57

Cselgáncs: Szabó Réka bronzérmes a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.04. 17:33

Cselgáncs: jön a junior Európa-bajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
2025.09.03. 08:57

Cselgáncs: félig üres, félig tele a pohár a szófiai ifjúsági vb után

Utánpótlássport
2025.09.01. 19:24

Cselgáncs: egy ötödik és három hetedik hely a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.30. 20:41

Cselgáncs: Csermák Dániel hetedik lett a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.30. 14:05

Cselgáncs: Kunyik Botond hetedik lett a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.28. 13:02
Ezek is érdekelhetik