Pekler Zalánnak aludnia kellett volna, de nem tudta otthagyni Szoboszlaiék meccsét

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 18:16
Fotó: Árvai Károly
Szerdán a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Pekler Zalán. Az Eb-aranyérmes sportlövő elmondta, hiába tudta, hogy másnap reggel az Európa-bajnokságon kell teljesítenie, nagy Liverpool-drukkerként nem tudta otthagyni kedvenc futballcsapata PSG elleni, éjszakába nyúló BL-nyolcaddöntőjét.


„Az Európa-bajnokság kettős érzéssekkel zárult. A Liverpool nyolcaddöntőjét éppen azt a napot megelőzően rendezték meg, mielőtt megnyertük az Eb-t. Elég hosszú meccs volt, este kilenckor kezdődött, és tizenegyespárbajjal ért véget. Úgy voltam vele, hogy a hosszabbítás előtt lefekszem aludni, mert másnap reggel nyolc harminckor már a lőállásban kellett lennem. Tudtam, hogy ha most nem fekszem le, és kikap a Liverpool, akkor nem tudok majd aludni. Komoly szurkoló vagyok, úgyhogy végignéztem a meccset. És hát igen … keservesen zárult az este, sokáig fennmaradtam a csalódás miatt. Viszont úgy néz ki, hogy ennek ellenére másnap nagyon jó lábbal keltem fel.”

„Remek napom volt, minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. Jól ment a lövészet. Egyfajta mérföldkőhöz érkeztem a felnőttkarrieremben, hiszen megszereztem az első Eb-aranyérmemet. Nagyon örülök neki, mivel a tavalyi év nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, nem jöttek az igazán nagy sikerek.”

A beszélgetés során szóba került pályafutása eddigi legnagyobb egyéni sikere, elmesélte, miként lett reményteli futballistából sportlövő, s arról is beszélt, mi kell ahhoz, hogy a következő olimpián magabiztosabban álljon oda a lőállásba. A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg.

 

Legfrissebb hírek

Hanga Ádám: Eljött a generációváltás ideje

Kosárlabda
14 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:12

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
2025.06.17. 17:35

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
2025.06.17. 16:52

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
2025.06.17. 14:13

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
2025.06.17. 09:13

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:27

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01
Ezek is érdekelhetik