Belák János: Az akadálysport még a pálya mellett futó versenybíróknak is nagy kihívás

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 13:47
Belák János elmondta, Kairóban azt is figyelték, hol tart a nemzetközi mezőny (Fotó: Róth Tamás)
Belák János, a Magyar Öttusaszövetség felnőtt- és utánpótlás válogatottért felelős sportszakmai vezetője volt a Sportrádió vendége. A hétvégi kairói öttusa világkupa tapasztalatairól beszélt, az új akadálysport bemutatkozásáról és fogadtatásáról.

„Elsősorban tapasztalatszerzés céljából mentünk ki az egyiptomi versenyre, az alapozó időszaknak lassan vége, és szerettünk volna pontosabb képet kapni arról, hogy a versenyzőink milyen felkészültségi állapotban vannak és milyen finomhangolásokra lesz szükség a válogató versenyekig. Azt is figyeltük, hogy a nemzetközi mezőny hol tart. Miután a juniorok 2023 óta már akadálysporttal versenyeztek, komoly tapasztalatokra tettek szert a fiatalok, az edzők és a szakértői csapatunk is, ennek köszönhetően a felnőtt versenyzők sokkal gyorsabban át tudnak állni az új rendszerre. Olimpikonjaink, Gulyás Michelle vagy Guzi Blanka csak három-négy hónapja kezdték el ezt a sportágat, így nemcsak az eredmény volt pozitív visszajelzés számomra, hanem az is, hogy milyen technikával, milyen taktikai elemekkel színesítve tudták teljesíteni az akadálypályát. Ügyesek voltak a lányok, és ez nagyon motiváló volt a szakmai stáb számára is.”

Belák János hozzátette, a junioroknál 6-9 hónap kellett, amíg az akadálysportban jelentős fejlődést értek el.

„Meg kellett tanulniuk a technikát, meg kellett erősíteni az alkart, csuklót, vállízületet, más mobilizációs feladatokat kellett elvégezniük. Az öttusán belül nagyon fontos a szakmai koordináció, néha az egyik szakágnak engednie kell a másik szakág előnyére, hiszen az az öttusa-csúcsforma, ha a versenyző a lehető legnagyobb pontszámot tudja elérni mind az öt szakágban. Soha nem a legjobb futó, a legjobb akadálysportoló fogja megnyerni a versenyt, hanem a legjobb öttusázó.

A sportszakmai vezető az új szakágról is beszélt.

„Az öttusában az akadálysport során egy 70 méteres, 8 elemet tartalmazó pályát kell teljesíteniük a versenyzőknek a lehető legrövidebb idő alatt. Komplex akadálysportról beszélünk, hiszen vannak benne egyensúlyi elemek, függeszkedő elemek és ezek változataiból állnak össze a pályák. Ezt 20-25 másodperc alatt teljesítik a versenyzők, ami még a pálya mellett futó versenybíróknak is nagy kihívás. A pontozásnál változott a súlyozás, hiszen egy másodperc 3 pontot ér, ami a záró, lézerrun számnál jelent előnyt, Ez kezdetben jelentősen szétszakíthatja a mezőnyt, de idővel a különbségek minden bizonnyal lecsökkennek.”

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:10

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Női kézilabda: a Nemzeti Sportrádió szakértője lett a Békéscsaba vezetőedzője

Kézilabda
2025.07.05. 16:32

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Önkéntes behódolás a szovjet akaratnak? Lehetett volna másként dönteni? Az 1984-es olimpia bojkottjának története

Egyéb egyéni
2025.07.03. 23:10
Ezek is érdekelhetik