Súlyemelés: Nagy Péter bejelentette, hogy megpályázza a szövetség elnöki posztját

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.21. 09:09
Fotó: Nagy Péter/Facebook
Nagy Péter péntek délelőtt hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy megpályázza a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) elnöki tisztségét.

A húsz ob-címmel büszkélkedő (ezzel hazai csúcstartó), Európa-bajnoki bronzérmes, egyetemi világbajnok Nagy Péter péntek reggel a közösségi oldalán egy rövid videót tett közzé, amelyet azzal kezdett, hogy különösen az elmúlt fél évben nagyon sokan keresték meg azzal a gondolattal, hogy valamit tenni kellene a magyar súlyemelésért, mert szavai szerint válságos állapotban van. Erről egyébként már egy tavaly novemberi interjújában is beszélt.

A videó folytatásában pedig fontos bejelentéssel állt elő: „Bátran vágok bele a következő nagy feladatba, ami nem más, mint hogy jelöltetem magam a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöki posztjára. Bízom bennetek, együtt képesek vagyunk a változásra. De ez csakis közös erővel és közös elhatározással tud megvalósulni. Számítok rátok, tegyük újra sikeressé a magyar súlyemelést!” – fogalmazott a három olimpián részt vevő, a válogatottól tavaly visszavonuló szegedi sportember.

„A legkomolyabb probléma az utánpótlás, hogy nincsenek versenyzők. Az edzőink szerintem nem elég képzettek, a jövőben ezt szeretnénk fejleszteni” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának egyébként jogi végzettséggel is rendelkező Nagy Péter. Kiemelte, sportolóként elszenvedője volt annak, hogy a szövetség azt gondolta, a sportolók vannak a szövetségért, „fordítva ülnek a lovon”. 

„A sportolóknak kell megadnunk minden lehetőséget, hogy eredményt tudjanak hozni. És a sportolók mellett nagyon fontos az edzőképzés is” – hangsúlyozta. Jelezte, a bázist is bővíteni kell, mert elfogadhatatlan, hogy „ne legyen minden vármegyében súlyemelő-szakosztály”. 

Az MSSZ elnöki tisztét 2008 óta Dobos Imre tölti be, aki az M1-nek elmondta, személy szerint nagyon örül Nagy Péter indulásának. Hozzátette, az utolsó ciklusát tölti elnökként, nyugdíjba vonul és március 29-i közgyűlésen nem jelölteti magát.

Egyéb egyéni
2024.11.21. 13:54

Nagy Péter is a változást sürgetők táborában a súlyemelőknél

„Bele akarok ebbe én is állni. Szeretem ezt a sportágat és nem akarom, hogy eltűnjön a süllyesztőben.”

 

 

Legfrissebb hírek

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Súlyemelő-vb: az üzbég olimpiai bajnok Djurajev világcsúcsokkal győzött

Egyéb egyéni
2025.10.10. 21:55

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

A 79 kilósoknál is volt világrekord a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 09:10

Súlyemelés: Árva Cintia a 20. helyen zárta a súlyemelő-vb-t

Egyéb egyéni
2025.10.02. 21:54

Súlyemelő-vb: két magyar induló Norvégiában

Egyéb egyéni
2025.10.01. 11:21

Nagy Péter: A sportoló gyerek mindig a megoldásra törekszik

Utánpótlássport
2025.09.19. 17:31

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
2025.08.19. 10:03
Ezek is érdekelhetik