Ötven éve már, hogy magyar asztaliteniszező egyéni számban világbajnoki címet szerzett, ráadásul az 1975-ös kalkuttai vb-ről mindjárt két arannyal jöttünk haza: Jónyer István egyesben, valamint Gergely Gáborral az oldalán párosban a dobogó tetejéről integethetett. A jubileum alkalmából a Magyar Asztalitenisz-szövetség sajtótájékoztatót tartott, amelyen természetesen az ötven évvel ezelőtti főszereplők is ott voltak, kiegészítve Klampár Tiborral, aki 1975-ben eltiltás miatt nem utazhatott el Kalkuttába – az akkori érthetetlen döntéssel jó eséllyel férficsapatunk világbajnoki győzelméről mondott le a sportvezetés, így a nagy hármas csak négy évvel később, 1979-ben Phenjanban hódíthatta meg a világot.
„A világbajnokság előtt akadt némi vámproblémám, hazafelé túl sok volt a bőrönd, eltiltottak, ezért egy héttel a vb előtt még nem tudtam, hogy mehetek-e Kalkuttába – idézte fel Jónyer az 1975-ös esztendő első heteiben történteket. – Végül engem kiengedtek, Tibit viszont sajnos nem, meg is éreztük a hiányát. Amikor zöld utat kaptam, megfogadtam, hogy meghálálom, naponta harminc kilométert bicikliztem, tíz kilométert futottam, éjjel-nappal edzettem és közben azt mondogattam, hogy világbajnok leszek. Az egyes döntőben a jugoszláv Sztipancsics 2:0-ra vezetett, sőt a harmadik és a negyedik játszmában is volt előnye, fantasztikusan játszott, szinte mindent visszaadott. A döntő szettben aztán 17:13-as hátrányánál taktikát változtattam, s ez meghozta a sikert.”
Az akkori program szerint a férfi egyes döntője után nem sokkal rendezték meg a páros finálét. A menetrend összeállításánál nyilván nem gondolhattak arra, hogy a párosban mindkét oldalon lesz olyan játékos, aki az egyes fináléjában is szerepelt, pedig így történt, hiszen Jónyer és Sztipancsics is szerepet kapott a páros aranycsatájában.
„Először is nagyon örülök, hogy bekerülhettem a párosba, elsősorban annak a sportvezetőnek köszönhetem, aki a legnagyobb ballépést követte el Klampár eltiltásával, bőven elég lett volna a pénzbüntetés – tette hozzá Gergely. – Ha Tibi ott lett volna Kalkuttában, a csapatgyőzelmet is behúzzuk, viszont akkor párosban nem vagyok világbajnok. Ezt már többször is megköszöntem Tibinek, aki a néhány évvel ezelőtt róla megjelent könyvet így dedilkálta nekem: »Gerő, a Jóisten küldött ide«. Még most is elérzékenyülök, ha eszembe jut. Ami pedig a páros döntőt illeti, korábban Sztipancsicsékat soha nem tudtuk legyőzni, meggyőződésem, ha Pisti előtte nem nyeri meg az egyest, a párost is elveszítjük.”
Kovacsics Imre, a szövetség elnöke a jubileumra készített díszoklevéllel lepte meg a bajnokokat, mellé pedig – némi humort is csempészve az évfordulós ünnepségbe – ötven-ötven kaparós sorsjegyet is átadott, Klampárnak pedig huszonötöt. Jónyerék egyébként a mai fiataloknak is üzentek, mondván, „a munkát nem lehet megspórolni napi két-három óra edzés csak a megélhetési pingpongra elég”. Példaként a kínaiakat hozták, akik már kilencévesen 10-12 órát edzenek naponta, s aki nem csinálja, annak másnap már nem is kell mennie.
„A tehetség nélkülözhetetlen, de önmagában nem elég, nagyon sok edzés kell mellé tenni, hogy ne kelljen újabb ötven évet várni az ehhez hasonló sikerekre” – vonta le a tanulságot Gergely.