Egy kis, ráadásul nem is olyan kis lépés előre: többször leírtuk már, hogy formálódik női tőrcsapatunk, az előrejutáshoz viszont az kell(ene), hogy a lányok nyerjék a nyolcaddöntős meccsüket a világkupa-viadalokon – nos, ez vasárnap Hongkongban sikerült!
A Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Nekifor Erika, Pásztor Flóra összetételű kvartett Kínát lépte le a nyolc közé jutásért, ráadásul nem is akárhogyan: magabiztosan, és úgy, hogy mind a három, pástra lépő magyar pluszt vívott.
Aztán a negyeddöntőben a csapat kikapott az olaszoktól, de ezen ne lepődjünk meg, elvégre az ellenfél a vívás, még inkább a fegyvernem egyik nagyhatalmának számít.
Az 5–8. helyért vívott két asszó közül az elsőt elveszítette a magyar együttes (ez némiképp meglepő volt, mert a spanyolokat azért verhette volna a csapat), a másodikat viszont megnyerte (ez pedig remek fegyvertény, mert Dél-Korea kifejezetten erős ellenfél), így a hetedik helyen végzett.
VILÁGKUPAVERSENY, HONGKONG
TŐR
NŐK, CSAPAT
Nyolcaddöntő
Magyarország–Kína 41:28 (Pásztor +5, Kondricz +5, Lupkovics +3)
Negyeddöntő
Olaszország–Magyarország 45:24 (Kondricz +2, Pásztor –4, Nekifor –6, Lupkovics –13)
Az 5–8. helyért
Spanyolország–Magyarország 45:40 (Pásztor 0, Kondricz 0, Lupkovics –5)
A 7. helyért
Magyarország–Dél-Korea 45:38 (Pásztor +9, Nekifor +3, Kondricz –5)