M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: „A hazai kultúra legjelesebbjeit állítjuk a sport mellé”

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 08:16
Szabó László
Interjú Szabó Lászlóval, az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producerével, aki immár tizedik alkalommal állítja össze a színpadi menüt.


 

 

Egymás után harmadszor ad otthont a budapesti Operaház a gálának. Már otthon érzi magát a kulisszák mögött?
– Igen, de ez azért nem meglepő – mondta lapunknak Szabó László, az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere. – Az Opera műszaki stábjával korábban is dolgoztam már együtt, és az elmúlt két évben a ház speciális műszaki lehetőségeit is alaposan megismertem. Természetesen az Opera különleges helyszín, ha valaki ott dolgozik, elkapja az egyedi hangulat és klíma. Ott nem tud automatizmusok alapján dolgozni az ember, mert ahogy körülnéz, egy csodát lát, és ez óhatatlanul befolyásolja és felemeli.


– Az idén az Operaház zenekara is fontos szerepet kap a műsorban. Mit lehet erről tudni?
– Az Opera szimfonikus zenekara az ország egyik legjobb komolyzenei együttese. Jó néhány éve már, hogy a díját­adók és a díjazottak a saját maguk által választott magyar dalok aláfestésével érkeznek a színpadra és távoznak onnan. Idén – először – ezeket a dalokat szimfonikus átiratokban fogják hallani a gála nézői, régi vágyunk teljesül ezzel. Különleges, egyedi hangzás lesz, természetesen énekszólamokkal kísérve. Kemény munka az átiratok elkészítése és a próba – hiszen mégsem egy popzenekarról van szó.

Fotó: Koncz Márton


– Hogyan állt össze a díjátadók sorát megszakító művészeti produkciók idei koncepciója?
– Mindig újra törekszünk, olyasmire, ami eddig nem volt és nem is lesz. A nyitó produkció – először valósul ez meg – maga a jelöltek „bevonulása” lesz. Mindannyiukat látjuk majd egyesével, a kísérőikkel, ahogyan elfoglalják a helyüket, külön-külön meg is tapsolhatjuk őket. A gála félideje egy káprázatos néptáncshow lesz hatvankét táncossal, és három sportoló is szerepet kap benne. Egy filmbetéttel indul a produkció, arról egyelőre csak annyit, hogy egy utazás pillanatait örökíti meg. A finálé pedig maga lesz a magyar pop-rock történelem, ahogyan a sportolók előtt tiszteleg.

– Az elmúlt két évben a jelöltek végig a színpadon ültek. Gyökeret vert ez az újítás, szeretik a sportolók?
– Remélem, hogy igen. Szeretem, hogy a nézők és a jelölt sportolók végig látják egymást, van energia közöttük. Nyilván nem egyszerű közel két órán át egy színpadon üldögélni, de hát egy ilyen gála ezzel is jár.

– Egyik évben sincs hiány neves művészekből a gálán. Kik lesznek idén a legnevesebb előadók?
– Az Operaház zenekara kíséretében a Kodály Zoltán Zeneiskola vegyeskara adja elő a Himnuszt. Pál István Szalonna zenekara élőben kíséri a néptáncshow-t, Kacsó Hanga énekel. A finálé fellépőit nem árulom el, nagy meglepetés lesz. A bevonulóparádét DJ Stephanie szettje festi alá. A fináléban tizenkét táncos lép fel, és a fél­idei show-ban a gála idei nagykövete, Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakos is szerephez jut.

Mindkét műsorvezető, Csisztu Zsuzsa és Molnár Mátyás is most debütál a gálán ebben a szerepkörben. Hogy esett rájuk a választás?
– Mindkettejüket nagyon régóta ismerem és nagyra tartom. Jó páros lesznek, meglesz közöttük az összhang. A műsorvezetőket nem én választom, hanem a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a gála névadója, az M4 Sport. Eddig mindig kiváló volt a választásuk, ezúttal is biztos vagyok a műsorvezetők sikerében.

Ahogy a megújított gála, úgy ön is jubilál, immár a tizedik alkalommal a gála kreatív producere. Hogyan tekint vissza erre az évtizedre, melyik megvalósult ötletére a legbüszkébb?
– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy az Év sportolója gálát Magyarország legjelentősebb, legnívósabb és leginkább várt társadalmi és társasági eseményévé emeltük – sokunk közös munkájával. Hálás vagyok a sportújságíró-családnak, hogy bízik bennem. A hazai kultúra legjelesebbjeit állítjuk a sport mellé: komoly- és könnyűzenészeket, színészeket, tánc- és cirkuszművészeket. Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán mindenki szeretne ott lenni – vagy a színpadon, vagy a díjazottak és díjátadók között, vagy a nézőtéren. Ez életem egyik, ha nem a legnagyobb produkciója.

 

Az idei gála „halftime show”-jában látványos néptáncelőadást láthatnak a nézők, amelyben 62 ifjú magyar néptáncművész lép színpadra! A 2024-es év legnagyobb sporteseménye a párizsi olimpia és paralimpia volt, ezért a show „Párizsban kezdődik majd”. A néptáncshow első részében egy videóklipet láthatnak, amelyben táncművészeink párizsi és budapesti helyszínek érintésével végül megérkeznek az Operaházba. A klip forgatási helyszínei: az Eiffel-torony, a Diadalív, a Liszt Ferenc repülőtér, a Puskás Aréna, a Hősök tere és az Operaház. Minden állomáson egyre több táncos csatlakozik a közös táncba, míg végül „megérkeznek” az Operába, ahol élőben 31 pár tárja elénk a magyar néptánc klasszikus motívumait és legszebb hagyományait. A koreográfia megalkotója az örökös aranysarkantyús táncművész, a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője, Berecz István, a fellépők a Magyar Állami Népi Együttes szólistái (együttesvezető: Mihályi Gábor), a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes (művészeti vezető: Sánta Gergő) és a Corvinus Táncegyüttes (művészeti vezető: Deffend Irén) tagjai. A produkció zenéjét a Junior Prima-díjas népdalénekes Kacsó Hanga, valamint a Liszt Ferenc-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Pál István Szalonna és bandája élőben játssza. A dalt erre az alkalomra írták.

Néptánc-show a félidőben
 

Harmadik éve tartó hagyomány, hogy az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán sportoló gyerekek segédkeznek a díjátadásnál, ők viszik fel a színpadra a trófeákat. Az MSÚSZ-szel történő együttműködés jegyében a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) hirdet pályázatot arra, hogy azok közül, akik a sportpályákon túl a közösségi munkában is jeleskednek, kik vállalnák szívesen a megtisztelő feladatot, hogy egy színpadon álljanak a legnagyobb bajnokokkal. A jelentkezők közül tizenegy ifjú sportolót sorsolt ki a SOSZ, Szabó László a gálát felvezető sajtótájékoztatón név szerint is bemutatta őket: Besenczi Hella, a Zalaco Zalaegerszegi Úszó Klub úszója; Bolvári-Takács Dávid, a Mazotti Fitness SE fitnesz­versenyzője; Dékány Máté, a Szolnoki Sportcentrum párbajtőrvívója; Hári Dárkó Dáriusz, a Virradat SE Pécs dzsúdósa; Hegedüs Zorka Judit, a Nyíregyházi Sportcentrum atlétája; Hürkecz Mira, a KSI tornásza; Kákonyi Fruzsina, a kecskeméti KESI Röplabda Akadémia röplabdázója; Kardos-Nagy Janka Míra, a BVSC-Zugló szinkron­úszója; Mizsei Laura, az FTC labdarúgója; Sagát Adél, az MTK Budapest párbajtőrvívója és Ujpál Dalma, a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület para­boccia-versenyzője.

Tudta?


 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik