Háromnegyed millió! – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 00:15

Amennyire nehéz, annyira izgalmas volt a Nemzeti Sport életében az elmúlt két-három évtized, amelynek során a média működése teljesen megváltozott. Egykor még kizárólag újságcikkekről beszéltünk a lapnál, ma már – szörnyű szó, de nincs helyette jobb – „tartalmak” vannak, amelyek „előállításának” és „fogyasztásának” a körülményei is nagyban különböznek attól, amit egykor újságírásnak és -olvasásnak neveztünk.

Ez sokak számára idegen, szokatlan, netán ijesztő lehet, ugyanakkor ha nem veszélyként, hanem lehetőségként tekintünk a szemünk előtt zajló technológiai forradalomra, boldogan mondhatjuk, hogy új felületek, új műfajok, új idősávok, új csatornák, új médiumok nyíltak meg arra, hogy közvetítsük az immár „felhasználónak” nevezett egykori olvasóknak mindazt, amit a sportról, a sportban történtekről, annak szereplőiről, szereplőitől fontosnak tartunk elmondani.

Emlékszem, amikor – te jó ég, már majdnem harminc éve ennek – megjelent az első „internetes” számítógép a Visegrádi utcai szerkesztőség egy félreeső helyiségében, amikor immár nem vonalas, hanem „mobil” telefonról diktáltuk a tudósításokat, aztán arra is, amikor az addig egy nagy termet megtöltő gépíróhölgyek munkájának igénybevétele nélkül, külföldről nem diktáltuk, hanem egy laptopról „tárcsázós” interneten küldtük az első cikkeket (magam Puhl Sándor búcsúmeccséről, valahol Torino és Milánó között egy vonatról, 2000 őszén), ami akkor csodaszámba ment. Pedig hol volt még a „social media”?! Az a jelenség, hogy a nyilvánosságot egyre inkább ezek a „közösséginek” nevezett, végtelenül tágas, de mindenkinek személyre szabottan közeli netes oldalak jelentik, s ezeken a felületeken dúl talán a legnagyobb verseny az olvasók, nézők, felhasználók figyelméért.

Ahogy azonban a Nemzeti Sport már száz évvel ezelőtt is az élen járt az új technológiák alkalmazásában, az újítások folyamatos bevezetésében, úgy kollégáink az ezredfordulón is bátran néztek szembe az új kihívásokkal, és mindent megtettek azért, hogy a Nemzeti Sport az összes modern felületen megmaradjon a magyar sportkedvelők első számú hírforrásának. Ezért jutottunk el mára oda, hogy egy-egy jelentős sportvilágesemény alkalmával például nincs olyan magyar anyanyelvű felhasználó a legnagyobb közösségi oldalon, aki valamelyik posztunkkal ne találkozna, s ez hat-hét millió embert is jelent.

A minap pedig elértük a 750 ezer aktív követőt, vagyis még a múlt nyári futball Eb óta is jó ötvenezerrel nőtt elkötelezett közösségi tagjaink száma a Facebookon. Köszönet érte minden kollégánknak, akinek a munkája benne van ebben a fantasztikus eredményben, s elsősorban a sportért változatlanul rajongó magyaroknak. Hiszen a sport az identitásunk része, teljesen függetlenül attól, milyen csatornán vagy technikával tájékozódunk róla. A Nemzeti Sport pedig jó évszázada minden eszközzel kiszolgálja ezt a kíváncsiságot a leghagyományosabb nyomtatott laptól a legdivatosabb felületekig.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Egyéb egyéni
2025.01.23. 00:15

NS-közösség: 750 ezer követő – Köszönjük!

A napokban elérte, sőt mára több ezerrel meg is haladta a 750 ezret a Nemzeti Sport Facebook-követőinek száma.

 

 

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
12 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:52

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak; Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét

E-újság
2025.05.26. 23:50

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 23:33

Lipcsei Péter nyomdokain – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 22:57

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32
Ezek is érdekelhetik