Gerwyn Price kiesett, Van Gerwen viszont ott van a darts-vb elődöntőjében

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.01. 17:19
Van Gerwen is ott van az elődöntőnben (Fotó: Getty Images)
A londoni Alexandra Palace-ban zajló PDC darts-világbajnokság szerdai játéknapján, január elsején Chris Dobey győzött Gerwyn Price ellen, míg Michael van Gerwen Callan Rydz ellen jutott tovább.

A negyeddöntők első összecsapása előzetesen igen kiélezett meccsnek ígérkezett és nem is okozott csalódást. Az egyszeres világbajnok Gerwyn Price magabiztosabban kezdett a nyolcaddöntőből nehézkesen továbbjutó Chris Dobey ellen és 2:0-ra el is tudott húzni, ezt követően azonban nagyot fordult a játék képe. Az angol nagyon elkapta a ritmust, míg walesi ellenfele folyamatosan esett szét, így mire észbe kaptunk, már Dobey ment 4:2-re. Itt még sikerült szépítenie Price-nak, de a 8. játszmában az angol lezárta a találkozót és elsőként kvalifikálta magát a vb elődöntőjébe. 

Ahhoz képest, hogy a papírforma szerint a második találkozónak sokkal egyoldalúbbnak kellett volna lennie, Michael van Gerwent igencsak megizzasztotta Callan Rydz. Ugyan a háromszoros világbajnok kezdte jobban az összecsapást és nyerte meg az első játszmát, ám az angol gyorsan fordított 2:1-re, így hamar össze kellett kapnia magát a hollandnak. Ez a folytatásban pedig sikerült is, egy nehezebb, majd egy könnyebb játszmával visszaszerezte a vezetést Van Gerwen, aki ugyan egyszer még közel engedte magához Rydzt, ám a hajrában nem hibázott, így Dobey után ő is ott van a legjobb négy között. A rendkívül magas színvonalú mérkőzésen a két játékos összesen 31 alkalommal dobott 180-at, s mindketten 103-as átlag fölött zártak.

A délutáni két negyeddöntő továbbjutója csütörtökön egymás ellen lép pályára a döntőbe jutás kiharcolásáért.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Chris Dobey (angol, 15., 95.38)–Gerwyn Price (walesi, 10., 92.74) 5:3
Michael van Gerwen (holland, 3., 103.10)–Callan Rydz (angol, 103.88) 5:3

KÉSŐBB
20.10: Peter Wright (skót, 17.)–Stephen Bunting (angol, 8.)
21.40: Luke Littler (angol, 4.)–Nathan Aspinall (angol, 12.)
 

 

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik