– Szép évet zárt. Ez a 2024-es volt az áttörés esztendeje?
– Azon az úton járok, amelyen szeretnék, úgyhogy ez az év biztosan nagy segítséget, löketet, áttörést adott – válaszolta a Nemzeti Sportnak Jehirszki György, akit a Magyar Dartsszövetség az előző év legjobb férfijátékosának választott, és aki 13 honfitársához hasonlóan részt vesz a PDC szervezet hétfőn kezdődő Q-School versenysorozatán. – Mégis, talán a 2023-as év végi magyar dartsliga-győzelem jelentette az igazi áttörést, az volt az első nagy országos verseny, amelyet meg tudtam nyerni. Onnantól kezdve a tavalyi év már extrán jól sikerült, teljes mértékben meg vagyok elégedve vele.
– Miben tudott a leginkább fejlődni az elmúlt másfél évben? Edzésmunka, egyéb változtatás?
– Az edzések régen is megvoltak, talán most kicsivel szervezettebben végzem őket. Ami hiányzott belőlem, az a mentális rész, fejben nem voltam túlságosan erős – ahogyan veszteni, úgy győzni is meg kell tanulni, ezek már kezdenek jobban kialakulni. Kellett majdnem hat év, hogy eljussak erre a szintre, mindenki azt mondta, nyugalom, türelem, és ezek valóban nagyon fontosak.
– Volt két nagyszínpados nagy meccse is tavaly. A világbajnok Luke Humphriesszal szemben megnyert egy leget csupán 11 nyíl felhasználásával és remek átlagot dobott, a Wessel Nijman elleni viszont nem sikerült túl jól. Hogyan értékeli ezeket a mérkőzéseket?
– A Humphries ellenit örömmel és boldogan, ott nyilván esélytelen voltam, életem első nagyszínpados PDC-mérkőzésére olyan lelkiállapotban mentem fel, hogy próbáljam élvezni. Két célt tűztem ki, a győzelmet senki sem várta el, én sem magamtól, inkább azt, hogy legalább egy 180-at dobjak és egy leget nyerjek. Utóbbi katartikus élmény volt, jó érzéssel jöttem le, nem bántam meg semmit. Aztán jött a budapesti meccs, magyar színpadon, magyar szurkolók előtt játszhattam, két éven keresztül selejteztem, hogy a hazai European Tour-versenyre kijussak és sikerült, ez is nagy örömmel töltött el. Vártam az eseményt, viszont a négy magyar induló közül nekem volt a legnehezebb sorsolásom, de a probléma nem ez volt, hanem a lelkiállapotom. Azt gondoltam, a lengyelországi túra után lesz miből erőt merítenem, mégis más volt a két verseny. Amikor a hátsó részből kijöttem a színpad mellé, megláttam a magyarokat és a családomat, az olyan lelkiállapotot hozott ki belőlem, amit nagyon nehéz volt kezelni. A könnyeimmel küszködtem, és már ott voltam, hogy fel kell menni a színpadra és játszani – ez nem sikerült… Nem tudtam összerakni a koncentrációmat annyira, amennyire ehhez a játékhoz kell. A PDC-világbajnokságot is igyekeztem felhasználni a tanulásra, néztem, hogy viselkednek a színpadon a játékosok.
– Mit szólt a WDF-világbajnokságon a hetvenéves Paul Lim bravúros döntőbe jutásához? Ha ezt vesszük alapul, még ön előtt van az élet…
– Sokáig türelmetlen voltam, és még most is bennem van, hogy gyorsan kellene minél több és jobb eredményt elérni, ám itt a példa, hogy ennyi idősen is lehet még jól szerepelni. Nem ez segít majd persze, ha valami előttem van, azt azonnal megragadom, ettől függetlenül le a kalappal Paul előtt.
– Milyen tervekkel ment neki az idei esztendőnek, mi a programja az év elején?
– A legelső a Q-School, amelyre legutóbb nem sikerült kijutnom családi okok miatt. Ha szerzek tourkártyát, az megváltoztatja az egészet, ennek függvényében vannak még kérdőjelek. Erre sem úgy mentem ki, hogy minden áron meg kell szereznem a kártyát, az idő előttem és mellettem van. Tanulni jöttem, sikerül, ahogy sikerül, ha jól, örülünk, ha nem, tanulunk belőle. Sok verseny vár rám idén itthon és külföldön is, amelyen jó lenne részt venni. Magasra tettem a lécet a 2024-es eredményekkel, nehéz lesz megismételnem az előző évet.
– Ha nem jön össze a tourkártya megszerzése, a WDF-világbajnokság elérése reális cél lehet?
– Őszintén szólva nem feltétlenül gondolkodom ebben. Kicsit még erősödnék mentálisan is, hogy jobban szokjam a nagy versenyeket. Nem köteleztem el még magam, hogy a PDC- vagy a WDF-vonalat erősítsem inkább, a 2025-ös évben is szerepelek mindkét szervezet versenyein, szóval nem tudom, hogy alakul, melyik világbajnokságra lesz esélyem kijutni.
– Ha akár ön, akár egy versenyzőtársa sikerrel jár a Q-Schoolon, az nagy lökést adna a magyar dartsnak?
– Biztos vagyok benne. Az a többi játékosnak is nagy löketet adna, még inkább elhinnék, hogy nem lehetetlen küldetés. Nem kell időben sem sok ehhez, ha idén nem is szerzünk, egy-két évet adok még erre a mieinknek.