Kicsi vagyok, az Alexandra Palace színpadára állok, onnan egy jó nagyot kiáltok: még nem hiszem el, de világbajnok vagyok!
A 17 éves Luke Littler csupán életkorát tekintve „kisebb” a többieknél, játéktudása egyértelműen a legnagyobbak közé emelte az elmúlt évben. A 2024-es PDC-világbajnokságon még csak titkos esélyesként emlegették, és hatalmas teljesítményt nyújtva a döntőig meg sem állt, sőt, 4:2-re vezetett is, nyila volt az 5:2-höz, ám amikor azt elszalasztotta, megingott, nem nyert több szettet, és Luke Humphries fölé kerekedett.
Hiába a ragyogó eredmény, megjelentek a kétkedő hangok itt-ott, amikor a Premier League mezőnyének összetétele volt a téma: Littler még túl fiatal és tapasztalatlan ahhoz, hogy heteken, hónapokon át a legjobbakkal méresse meg magát, és meg is roppanthatja, ha nem bírja el ennek a terhét. Végül a szervezők meghívták, amit köszönt szépen: első szereplése alkalmával megnyerte előbb az alapszakaszt, majd a fináléban visszavágott Humphriesnak a vb-döntőben elszenvedett vereségért. És ha egy üzlet beindul: ehhez még hozzácsapott kilenc trófeát 2024-ben, első bálozóként nyerte meg a Grand Slamet és a World Seriest is, négy kilencnyilasával beállította az egy naptári évben elért tökéletes legek rekordját, a világranglistán a 164.-ről a negyedik helyig kapaszkodott fel a 2025-ös vb előtt, a torna, egyben 11. PDC-trófeájának megnyerésével pedig már a második legjobban kereső Humphries mögött több mint 1 110 000 fonttal – mindezt úgy, hogy a világranglista az elmúlt két év pénzdíjai alapján rangsorol, Littler pedig csupán az első évét töltötte el a legnagyobbak között. Kell ennél több bizonyíték a rátermettségére?
„Az első pillanattól kimagasló volt Luke Littler teljesítménye, kihasználta Michael van Gerwen bizonytalanságát, aki már az első kezdését elbukta, később pedig a szettet is. Pedig a pontfogyasztásával nem volt baj, több száznyolcvanat is dobott, de a rontott duplái a fejében maradtak, és nulla négynél rázta csak meg magát, de akkor már késő volt. Végig futnia kellett Littler után, folyamatos nyomás alatt, Littler pedig szinte alig ingott meg, teljesen megérdemelten győzött. Tavaly a nagyon erős Luke Humphriesszal játszott a fináléban, szerintem első döntőjében semmit sem csinált rosszul, talán abban fejlődött még tovább, hogy igyekezett az elejétől agresszívan játszani, hogy végig előnyben legyen – és nem is volt hátrányban az egész vébé alatt egyik mérkőzésen sem, mindenki üldözte őt. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy éveken át is ugyanígy képes lesz-e dominálni, hiszen tizenhét éves fiatalemberről van szó, aki előtt még hosszú az út, és ezen a szinten ő még nem élt meg nagy hullámvölgyeket. A sportágnak természetszerű velejárója a formaingadozás, a versenytársak pedig innentől kezdve még inkább le akarják majd győzni. De egyértelműen óriási tehetség, ráadásul érti is a játékot, a matematikai megoldásokat, amivel pressziót tud gyakorolni, mert képes megoldani a legkülönfélébb kombinációkat, emellett jobban koncentrált a saját játékára, mint az ellenfelei.” |
Talán meredek a párhuzam, de a közelmúltban egy másik sportág szupertehetségével szemben ugyanúgy felvetődött az életkorával kapcsolatos kritika, napjainkra pedig „szakmája” egyik legmeghatározóbb egyéniségévé nőtte ki magát, eddig négyszer jutott fel a csúcsra, és ki tudja, hol van még a vége. A sportág a Formula–1, az illetőt pedig Max Verstappennek hívják. Amikor a holland versenyző 2014-ben három nappal 17. születésnapja után minden idők legfiatalabbjaként bemutatkozhatott első F1-es hétvégéjén, a rossz emlékű Japán Nagydíj első szabadedzésén, a szókimondó stílusáról ismert 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve egyenesen úgy fogalmazott, ez az igazolás a legrosszabb, ami az F1-gyel történhetett. Hiszen vagy összeroppan Verstappen a teher alatt, vagy egyből jól teljesít, az viszont a sportág kritikája, hogy idejön a 17 éves kölyök, „megy tíz kört, egyből erősnek látszik, tehát ma már bárki el tud vezetni egy ilyen autót”. Ám utólag kijelenthető, Verstappen sem roppant meg, és a sportág sem lett attól kevesebb, hogy jött valaki, aki 17 évesen – minden kezdeti vakmerősége ellenére – rátermett volt a kezdetektől fogva.
Nyilván a rátermettség, az érettség a dartsban bizonyos tekintetben mást jelent, hiszen itt nincsenek ezer lóerős motorok, amelyeket óriási felelősség irányítani, csupán húsz-harminc grammos nyilak, de a versenysport jelentette nyomás bármelyik sportágban jelen van, és úgy látszik, vannak, akik elbírják ezt kortól függetlenül. A Liverpool és Manchester között nagyjából félúton lévő Warringtonban született Luke Littler talán már az anyatejjel magába szívta a tehetséget – fellelhető róla egy családi videó, ahogy körülbelül másfél évesen, pelenkában mágnestáblára hajigál, négy-öt évesen már steel nyilakkal gyakorolt, és állítólag kilenc-tíz éves korára olyan jól ment neki, hogy bár korábban futballkarrierrel is kacérkodott, az édesapja tanácsára szögre akasztotta a stoplist. (Bár a labdarúgást továbbra is kedveli, Littler kiskorától nagy Manchester United-drukker – tavaly januárban még meghívást is kapott a klub carringtoni edzőközpontjában tartott egyik tréningre, találkozhatott a játékosok mellett Erik ten Hag akkori vezetőedzővel, aláírt mezt kapott Alejandro Garnachótól, Christian Eriksen és Harry Maguire pedig egy kihívás erejéig dartsozott is vele, ám természetesen esélyük sem volt.)
Tizenkét éves korában az akkor még létező British Darts Organisation (BDO), annak megszűnése után a World Darts Federation (WDF) versenyein szerepelt, 2021-ben, 14 évesen, Írországban a legfiatalabb WDF-tornagyőztes lett. 2022-ben hazánkban ifjúsági WDF Európa-bajnok, később abban az évben ifjúsági WDF World Masters-győztes lett, a lakeside-i világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, és megnyerte a JDC juniorszervezet vb-jét, melyet egy évvel később megvédett a magyar Kovács Álmossal szemben. 2023-ban pedig már a Professional Darts Corporation (PDC) égisze alá tartozó ifivébét is megnyerte, egyre inkább érződött, számolni kell vele a jövőben. A tavalyi PDC-vb előtt, egyre gyűlő tornagyőzelmei alapján elindultak a találgatások vele kapcsolatban: az „Atomfegyver” (Nuke) becenevű Littler meglepetést szerezhet.
Bezzeg Nándornak a 2009-es vb-n való szereplése óta nem jutott ki magyar játékos a PDC-világbajnokságra, pedig a hazánkban is egyre népszerűbb sportág kedvelői vélhetően ki vannak éhezve arra, hogy magyar versenyzőt is lássanak az Alexandra Palace színpadán. Biztató jel lehet, hogy Barry Hearn, a PDC elnöke tavaly novemberben arról beszélt, a következő vébét már 128 játékossal tervezik lebonyolítani az eddigi 96 helyett. A kvalifikáció pontos részletei még nem ismertek, de ha ez megvalósul, több játékos kaphatna helyet akár a pro tour ranglistáról, akár a nemzetközi regionális selejtezőkről. Bezzeg szereplésekor a 72 vb-résztvevőből még csak nyolc, napjainkban már 32 játékost ad a pro tour ranglista. Ami a nemzetközi selejtezőt illeti, a magyarok a kelet-európai selejtezőben indulhatnak (Bezzeg is így jutott ki), ám csakúgy, mint 2009-es vb-n, manapság is csupán egy játékos kvalifikálhat innen – akkor 13, jelenleg majdnem 30 ország dartsosaival osztozunk ezen a régión, vagyis nincs egyszerű dolgunk. Igazán akkor javulna a helyzetünk, ha az utóbbi évekkel ellentétben valamelyik játékosunk megszerezné a tourkártyát – nem csupán ennek birtokában lehet kijutni, de óriási előnyt adna. Ennek rendszere nagyon bonyolult, a lényege, hogy a 128 tourkártya-tulajdonos indulhat a PDC főversenyein, a Players Championship-, European Tour-viadalokon, ezáltal a pro tour ranglistán gyűjtögetve pénzdíjaikat kvalifikálhatnak a major tornákra, többek között a vébére is. A tourkártya selejtezőversenyét, az úgynevezett Q-Schoolt minden év elején megrendezik (az ideit január 6. és 12. között Milton Keynesben és Kalkarban) a fennmaradó helyek feltöltéséért, mivel a tourkártya csak két évre szól, és csak a világranglista legjobb 64 játékosa őrizheti meg automatikusan. |
A 2025-ös vébén már nemcsak titkos esélyesként, hanem az egyértelmű favoritok között emlegették. Bár főleg az első néhány meccsen látszott rajta, hogy nehézkesen viseli az esélyességgel járó terhet (a Ryan Meikle elleni első győzelme után elérzékenyült, és élete legnehezebb meccsének mondta a párharcot), de ahogy ment végig sorra az ellenfelein, úgy kezelte ezt is egyre jobban és jobban.
Phil Taylor 57 évesen játszotta le utolsó tétmérkőzését, a 2018-as világbajnoki döntőt, Gary Anderson 2015-ben 44, Peter Wright 2020-ban 49 esztendősen nyerte meg első vb-címét, utóbbi ezzel a legidősebb dartsjátékossá vált, aki először jutott fel a csúcsra – csak néhány adat, amely jól tükrözi a sportág kortalanságát. Ám a magunk mögött hagyott tornán a korskála ellentétes oldalán született új rekord – Luke Littler 17 évesen és 347 naposan minden idők legfiatalabb dartsvilágbajnokaként emelhette fel pénteken a Sid Waddell-trófeát, melyet a Nagy-Britanniában elsősorban dartsközvetítéseivel ikonná váló néhai kommentátorról neveztek el. A január 21-én nagykorúvá váló ifjú angol egyébként éppen döntőbeli ellenfele, Michael van Gerwen vonatkozó csúcsát adta át a múltnak – a holland 2014-ben 24 évesen és 252 naposan szerezte meg első vb-címét. |
„Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt évben. Michael már számos döntőt megjárt, ez nekem még csak a második, de tudom, mi ment félre tavaly, és biztos vagyok benne, idén kijavítom. Nagyon sokat jelentene, ha felemelhetném a trófeát, de egyelőre csak a hét szett megnyerésére koncentrálok” – fogalmazott Littler a döntő előtt, és bármi is lehetett a hiba, tényleg kijavította. A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen bizonytalankodásait egyből kihasználta, hallatlanul pontosan dobálta a duplákat, és míg a halovány holland csak a meccs közepén kezdte feltornázni érthetetlenül rossz, 18 százalékos kiszállózását 30 százalék fölé, Littler szinte végig 50 százalék fölött tartotta ezt a mutatót. Kettőt pislogott az ember, és az angol már 2:0-ra vezetett, még egy pislogás, már 3:0, aztán 4:0… Még az igen tapasztalt MvG sem tudott mit kezdeni azzal, hogy ilyen negatív spirálba került. Ezután a 35 éves holland valamelyest feljebb kapaszkodott, de Littler nyilait szinte vonzották a dupla húszak és tízek, szórta a 11-, 12-nyilas legeket, a győzelemért majdnem kiszállt 132-ről, két bullal kezdve… Az már csak ráadás, hogy a 10. mérkőzésén zárt 100 feletti körátlaggal, és ezzel a vonatkozó örökranglista nyolcadik helyén áll úgy, hogy ez volt karrierje 12. vb-meccse… Ráadásul megismételte a 16-szoros bajnok Phil Taylor bravúrját, aki első két PDC-vb-jén döntőbe jutott, és szintén a másodikat nyerte meg.
Hosszú út áll Luke Littler előtt, és ez még csak a kezdet.
A skót Peter Wright 4:1-re legyőzte az előző győztest, az első kiemelt angol Luke Humphriest múlt vasárnap a legjobb 16 között, így már a negyeddöntő előtt biztossá vált, hogy ezen a világbajnokságon sem láthatunk címvédést. A PDC-vb-k története 1994-re nyúlik vissza – egy évvel azutánra, hogy megtörtént az elszakadás a 2020-ban megszűnt British Darts Organisation (BDO) szervezettől –, az elmúlt 32 évben pedig továbbra is csupán hárman nyertek vb-címet egymást követő években. Minden idők legjobbja, a 16-szoros világbajnok angol Phil Taylor az első két titulusát még a BDO égisze alatt szerezte meg, majd 1994-től 2007-ig, 14 éven át minden PDC-vb-fináléba bejutott, 1995-től 2002-ig, valamint 2004-től 2006-ig nyert is, sőt, 2010-ben is megvédte 2009-es címét – 2013-ban vált 16-szoros bajnokká, hasonló trófeahalmozásra azóta sem volt példa. Taylor mellett az angol Adrian Lewis győzött 2011 után 2012-ben, legutóbb pedig a skót Gary Anderson védte meg 2015-ös címét 2016-ban, azóta – vagyis immár kilenc éve – viszont ez senkinek sem sikerült. Még Michael van Gerwennek sem, aki pedig hét éven át, 2014 és 2021 között megszakítás nélkül világelső volt – eddigi három serlegét 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben szerezte, Peter Wright pedig 2020-ban és 2022-ben diadalmaskodott. |
A 2025-ös PDC-világbajnokságon jelentős csillaghullást is láthattunk. A tornát 2019-től bonyolítják le a jelenlegi formátumban (ekkor emelték meg a létszámot 72-ről 96-ra, a világranglistáról kvalifikáló legjobb 32 játékos kiemeltként a második fordulóban csatlakozik a küzdelmekhez), és ezen időszak alatt korábban még nem fordult elő, hogy 14 kiemelt már az első találkozóján kiessen – köztük világbajnokok, mint a második kiemelt Michael Smith, az ötödik Rob Cross, a 14. Gary Anderson vagy a 32. Raymond van Barneveld. Ez arra is utalhat, hogy egyre erősödik a mezőny – csakúgy, mint hogy szinte évről évre más a világbajnok az utóbbi években –, és a kiemeltek nincsenek biztonságban a feltörekvőktől. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a statisztika e tekintetben hullámzó: 2023-ban például csak három „nagyágyú” esett ki az első meccsén, előtte nyolc, míg utána, azaz tavaly 11. Az eddigi rekord 2019, akkor 13 kieső volt. |
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON (2 500 000 font)
Döntő: Littler (angol, 4. kiemelt, 102.73)–Van Gerwen (holland, 3., 100.69) 7:3 (3–1, 3–0, 3–1, 3–1, 1–3, 3–2, 2–3, 3–0, 1–3, 3–0)