Már 38 magyar sportoló kvalifikált a csengtui világjátékokra

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 20:18
Mészáros János (Fotó: NVESZ)
Kedd délután a budapesti Mariott Hotelben a Nemzeti Versenysportszövetség már a nyárra tekintett, remek hangulatú eseményt szervezett, amelynek középpontjában a csengtui világjátékok állt.

Alig több mint nyolc hónap múlva kezdődik a kínai Csengtuban a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseménye, a világjátékok. A viadal története 1981-ig nyúlik vissza, az Egyesült Államokban, Santa Clarában akkor rendezték meg először. A népszerűsége folyamatosan nő, a legutóbbi, 2022-es birminghami játékokon mintegy 3500 sportoló vett részt.

Nem véletlen tehát, hogy mi, magyarok is érdeklődve tekintünk jövő augusztusra. A világjátékokhoz méltó esemény keretein belül találkoztak egymással az érdekelt sportolók, edzők, vezetők és a sajtó képviselői.

A Mariott Hotelben mások mellett ott volt Kung Tao, Kína budapesti nagykövete, Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója, korábbi olimpiai bajnok vívó, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint Mészáros János, az eseményt szervező Nemzeti Versenysportszövetség elnöke.

„Fantasztikus játékok elé nézünk – kezdte beszédét Mészáros János.Szinte mindig volt magyar résztvevő, de csapatként először 2005-ben Duisburgban szerepeltünk. Azóta folyamatosan fejlődünk, és egyre jobban szerepelünk ezen a versenyen. Eddig harmincnyolc sportolónk kvalifikált, és úgy tervezzük, legalább nyolcvanan kiharcolják a részvételt. Mindemellett hetven-nyolcvan tagú kísérettel utaznánk.”

Kung Tao is köszöntötte a résztvevőket, emellett többek között kitért rá: „A kínai–magyar barátság gyökerei az emberekben rejlenek, és a sport ebben nagy segítséget jelent.”

Schmidt Gábor úgy fogalmazott: „Ott voltam a pekingi olimpián és később a téli játékokon is, Kína mindkét alkalommal remek házigazda volt, és semmi kétségem, ezúttal is minden a legnagyobb rendben lesz. A már részvételi jogot szerző sportolóinknak gratulálok, s kívánom, hogy minél többen legyünk ott Csengtuban!”

Az esemény a kvótát szerző sportolók bemutatásával, közös fotózással és vacsorával ért véget.
 

 

Legfrissebb hírek

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
2025.08.17. 10:59

Aranyérmes lett a magyar aerodance-csapat a világjátékokon

Egyéb csapat
2025.08.16. 15:10

Hatodik az erőemelő Budai Kristóf a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.15. 16:46

Világjátékok: a negyedik helyen végzett a sportaerobik csoport

Egyéb egyéni
2025.08.15. 15:42

Enahoro ezüstérmes lett erőemelésben a Világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.14. 16:26

Világjátékok: Veres Roland és Busa Andrea is aranyérmes kick-boxban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 12:46

Világjátékok: Szolnoki Olivér aranyérmes biliárdban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 08:24

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 16:33
Ezek is érdekelhetik