A legutóbbi világbajnokság második helyezettje, Luke Littler elvesztett egy játszmát Ryan Meikle ellen a szombat este legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén, de aztán megmutatta, miért ő az idei torna egyik legnagyobb csillaga. Az utolsó szettben olyan ihletetten dobott az angol tinédzser, hogy az igazi kérdés az volt: elkápráztatja-e az Ally Pally egyébként is hangerejénél lévő publikumát egy kilencnyilassal? Kevésen múlt, hogy megszülessen a bravúr: 11, 10, majd újra 11 nyílra volt szüksége a legek besöpréséhez.
A 17 éves angol kilencnyilassal tehát nem szolgált, de a negyedik játszmát így is lenyűgöző, 140.91-es átlaggal nyerte meg, amivel megdöntötte az eddigi világbajnoki szettrekordot (136.64), amellyel Gerwyn Price különösen emlékezetessé tette Gary Anderson legyőzését a 2021-es fináléban.
Littler száz pont fölötti meccsátlaga is sokat ígér a folytatásra. „Talán életem eddigi legkeményebb mérkőzése volt” – foglalta össze a lényeget az ifjú angol, aki a győzelem után kicsit elérzékenyült, néhány könnycsepp is megjelent a szemében.
Az esti program nyitányán Danny Noppert jól kezdett, 96.48-as átlaggal megnyerte az első szettet, sőt a másodikat brékkel nyitotta. Azonban Ryan Joyce nem hagyta magát, döntő legre kényszerítette esélyesebb ellenfelét, aki abban nem tudott kiszállni 54-ről, elillant a jól induló játszmája – és vele jó adag magabiztossága. Joyce ellenben megtáltosodott: a harmadik játszmában 124-ről is ki tudott szállni, majd egy 12 nyilas leg után már az ő neve mellett virított két megnyert szett. A negyediket pedig egyre biztosabb kezű kiszállózással 0–2-ről megfordította, azaz kiejtette a 13. kiemeltet!
Nem telt el egy óra sem, és elbúcsúzhattunk egy újabb holland versenyzőtől: 2007 bajnoka, Raymond van Barneveld rossz napot fogott ki, és bár úgy tűnt, a nullára nyert harmadik játszmával új erőre kaphat, ez nem történt meg. Pedig ellenfelének, Nick Kennynek igencsak meggyűlt a baja a kiszállókkal a negyedik szettben, a negyedik legben kétszer is hiába kísérletezett a dupla nyolcas végső kiszállóval, és az ötödik végjátékában is meg-megremegett a keze – a kilencedik meccsnyilával aztán elérte célját, lezárta e sok hibával tarkított mérkőzést, és ünnepelhette nagynevű riválisa kiejtését.
S bár a Littler–Meikle csata jelentette a szombat esti program csúcspontját, azért a végére maradt még egy jó kis meccs, amelyen Damon Heta és Connor Scutt igazán szép átlagokkal haladt a végkifejlet felé. Az ausztrál nagyon közel került ahhoz, hogy kilencnyilassal zárja le a játéknapot, aztán nyolc tökéletes dobás után elrontott hat meccsnyilat... Akkora volt az előnye, hogy csak-csak összehozta azt a hiányzó dupla 12-est, továbblépett a következő fordulóba, de a befejezés utáni pillanatokban nem győzött bocsánatot kérni a közönség által áhított álomkombináció elpackázásáért.
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
2. forduló
Danny Noppert (holland, 13., 93.91)–Ryan Joyce (angol, 93.88) 1:3
Raymond van Barneveld (holland, 32., 84.64)–Nick Kenny (walesi, 86.39) 1:3
Luke Littler (angol, 4., 100.85)–Ryan Meikle (angol, 91.93) 3:1
Damon Heta (ausztrál, 9., 97.96)–Connor Scutt (angol, 98.47) 3:1
KORÁBBAN
1. forduló
Karel Sedlácek (cseh, 82.58)–Rhys Griffin (walesi, 91.10) 0:3
Richard Veenstra (holland, 86.00)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki, 86.03) 0:3
2. forduló
Brendan Dolan (északír, 30., 92.02)–Li Lok-jin (hongkongi, 83.20) 3:0
Chris Dobey (angol, 15., 95.62)–Alexander Merkx (holland, 90.54) 3:1
A 2. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Luke Humphries (angol, 1. kiemelt, 90.79)–Thibault Tricole (francia, 85.62) 3:0
Raymond van Barneveld (holland, 32., 84.64)–Nick Kenny (walesi, 86.39) 1:3
James Wade (angol, 16., 97.01)–Jermaine Wattimena (holland, 99.17) 0:3
Peter Wright (skót, 17., 89.63)–Wesley Plaisier (holland, 93.77) 3:1
Stephen Bunting (angol, 8., 92.12)–Kai Gotthardt (német, 89.40) 3:1
Dirk van Duijvenbode (holland, 25.)–Madars Razma (lett)
Damon Heta (ausztrál, 9., 97.96)–Connor Scutt (angol, 98.47) 3:1
Mike De Decker (belga, 24., 87.38)–Luke Woodhouse (angol, 88.38) 1:3
Luke Littler (angol, 4., 100.85)–Ryan Meikle (angol, 91.93) 3:1
Ritchie Edhouse (angol, 29.)–Ian White (angol)
Danny Noppert (holland, 13., 93.91)–Ryan Joyce (angol, 93.88) 1:3
Ryan Searle (angol, 20.)–Matt Campbell (kanadai)
Rob Cross (angol, 5.)–Scott Williams (angol)
Gian van Veen (holland, 28.)–Ricardo Pietreczko (német)
Nathan Aspinall (angol, 12., 88.03)–Leonard Gates (amerikai, 83.41) 3:1
Andrew Gilding (angol, 21.)–Martin Lukeman (angol)
Michael Smith (angol, 2., 96.93)–Kevin Doets (holland, 96.90) 2:3
Krzysztof Ratajski (lengyel, 31.)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Chris Dobey (angol, 15., 95.62)–Alexander Merkx (holland, 90.54) 3:1
Josh Rock (északír, 18.)–Rhys Griffin (walesi)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Mickey Mansell (északír)
Daryl Gurney (északír, 26.)–Florian Hempel (német)
Gerwyn Price (walesi, 10., 91.32)–Keane Barry (ír, 86.81) 3:0
Joe Cullen (angol, 23.)–Wessel Nijman (holland)
Michael van Gerwen (holland, 3., 94.85)–James Hurrell (angol, 89.32) 3:0
Brendan Dolan (északír, 30., 92.02)–Li Lok-jin (hongkongi, 83.20) 3:0
Gary Anderson (skót, 14.)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Ross Smith (angol, 19.)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Dave Chisnall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)
Gabriel Clemens (német, 27., 92.39)–Robert Owen (walesi, 98.97) 1:3
Dimitri Van den Bergh (belga, 11.)–Dylan Slevin (ír)
Martin Schindler (német, 22.)–Callan Rydz (angol)