Littler könnyebben, Van Gerwen nehezebben jutott a legjobb 16 közé a darts-vb-n

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.29. 00:18
Luke Littler ragyogó formában dobott Ian White ellen (Fotó: Getty Images)
Luke Littler egy, Michael van Gerwen két játszmát veszített a PDC-dartsvilágbajnokság szombati etapjában, de mindketten továbbjutottak a legjobb 16 közé.

Az esti program első mérkőzésén az angol Chris Dobey az északír Josh Rockkal találkozott, és esélyesnek megfelelően továbbjutott a következő körbe. Az angol játékos két szettet engedélyezett ellenfelének, és alapvetően magabiztosan került be a világbajnokság legjobb 16 játékosa közé.

Ezt követően következett a korábbi háromszoros világbajnok, Michael van Gerwen, aki az északír Brendan Dolannal csapott össze a továbbjutásért. A holland klasszis az első szettet elveszítette, és ekkor még nem is találta igazán saját játékát, ellenben Dolan láthatóan minden teher nélkül dobott, és nagyon élvezte a játékot – ez azonban hatékony figyelmeztetés volt Van Gerwennek, aki feljavult a folytatásra, és a soron következő három szettet már megnyerte. Dolan ugyan szépített, és a hatodik szettben is megszorongatta esélyesebb ellenfelét, akinek minden tudására szükség volt, hogy egy dupla nyolcassal kiszálljon, ezzel megnyerje a játszmát és a meccset is.

A nap legjobban várt meccse maradt a végére: a 17 éves Luke Littler a nála 37 évvel idősebb Ian White-tal meccselt, azaz angol csatát láthatott a közönség. Az ifjú zseni a várakozásoknak megfelelően hozta az első szettet, a második szettben azonban visszaesett a játéka – leginkább azért, mert hadilábon állt a kiszállókkal. Ezt kihasznált a „gyémánt” becenévre hallgató White és váratlanul kiegyenlített. A harmadik szettben Littler megint javított a játékán, és újra átvette a vezetést. A negyedik játszma hatalmas izgalmakat hozott, annál is inkább, mert mindkét versenyző nagyszerű teljesítményt nyújtott. White nagyon közel volt Littlerhez, olyannyira, hogy szettnyila is volt az egyenlítéshez, ezt azonban nem tudta kihasználni. Littler viszont amikor kellett, pontosan célzott, ezzel behúzta  a játszmát és elhúzott 3–1-re. Az ötödik szett pedig már egyértelműbben alakult: White többet hibázott, mint előtte, így Littler ezt a szettet is megnyerte, és kivívta a továbbjutást. A 17 éves klasszis a következő fordulóban másik honfitársával, Ryan Joyce-szal találkozik. 

DARTS, PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
3. forduló
Chris Dobey (angol, 15., 97.29)–Josh Rock (északír, 18., 95.99) 4:2
Michael van Gerwen (holland, 3., 97.01)–Brendan Dolan (északír, 30., 96.08) 4:2
Luke Littler (angol, 4., 98.80)–Ian White (angol, 96.52) 4:1

KORÁBBAN
Ryan Joyce (angol, 97.40)–Ryan Searle (angol, 20., 100.97) 4:3
Scott Williams (angol, 94.29)–Ricardo Pietreczko (német, 97.00) 1:4
Nathan Aspinall (angol, 12., 92.17)–Andrew Gilding (angol, 21., 86.85) 4:0

 

Legfrissebb hírek

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40

Luke Littler megnyerte az angol házidöntőt, az első sikerét aratta a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 23:32

Álomdöntő a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 23:50

Littler óriási meccsen nyert Price ellen a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.10. 23:22

Littler és Price is könnyedén jutott a negyeddöntőbe a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.09. 23:46

A történelmi körátlag sem volt elég Luke Littler ellen

Egyéb egyéni
2025.10.08. 00:11

Hungarian Darts Trophy: az ügyvezető szerint stabil helyszínné vált Budapest

Egyéb egyéni
2025.10.06. 11:08

Hungarian Darts Trophy: fél gőzzel is továbbjutott a címvédő Van Gerwen, Van Barneveld régi legjobbját idézte

Egyéb egyéni
2025.09.20. 23:23
Ezek is érdekelhetik