Littler: Az utolsó legben arra gondoltam, hogy legalább még egyszer oda kell tennem magam

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.12.31. 11:30
Littler a döntő szettben nagyon odatette magát (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, óriási közdelemben jutott be a legjobb nyolc közé Luke Littler a dartsvilágbajnokságon. A 17 éves angol a vártnál szorosabb meccsen, de 4:3-re nyert Ryan Joyce ellen. Michael van Gerwennek sem volt egyszerű dolga Jeffrey de Graaf ellen, de a háromszoros világbajnok végül 4:2-re nyert. Értékelések.


Fantasztikus meccset játszott egymással Luke Littler és Ryan Joyce. A 17 éves angol, aki a címvédő Luke Humphries kiesésével első számú esélyessé lépett elő, legyőzte honfitársát, de a várnál nehezebben.

„Kemény csata volt, mindketten jól játszottunk – értékelt Luke Littler a mérkőzés után. – Egy ponton tizedik sebességbe kapcsoltam, mert erre volt szükség, Ryan nem szakadt le rólam. Nem mondanám, hogy idegesen dobtam, inkább több adrenalin volt bennem. Az utolsó legben arra gondoltam, hogy legalább még egyszer oda kell tennem magam. Ryan ezt mondta, hogy nem dobta elég jól a tömeget, de ott volt mögöttem minden legben, amit megnyertem! Ryan nem boldog az eredménnyel, de boldognak kell lennie a játékával. A negyeddöntőben Nathantől jó játékot várok, párszor már játszottunk egymás ellen, nyerjen a jobb!”

Michael van Gerwen 4:2-re nyert Jeffrey de Graaf ellen, és a következő körben Callan Rydz ellen csatázik az elődöntőért.

„Jó meccset játszottunk – értékelt Michael van Gerwen, aki Jeffrey de Graafot legyőzte jutott a negyedöntőbe, ahol Callan Rydz ellen játszik. – Összeszedetten dobtam, aztán Jeffrey nyert két szettet, de ami fontos, hogy magasabb sebességbe tudtam kapcsolni. Ami a következő meccsemet illeti, Callané az eddigi legmagasabb körátlag, nem becsülhetem le. Ugyanakkor jól, kellemesen érzem magam, és ebben a helyzetben bármi lehetséges.”

A negyeddöntőket hétfőn rendezik.

 

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
A NYOLCADDÖNTŐ EREDMÉNYEI
Luke Humphries (angol, 1., 99.23)–Peter Wright (skót, 17., 100.93) 1:4
Stephen Bunting (angol, 8., 96.78)–Luke Woodhouse (angol, 35., 90.61) 4:0

Luke Littler (angol, 4., 103.14)–Ryan Joyce (angol, 33., 97.73) 4:3
Ricardo Pietreczko (német, 78.46)–Nathan Aspinall (angol, 12., 94.28) 0:4

Kevin Doets (holland, 88.18)–Chris Dobey (angol, 15., 91.59) 3:4
Jonny Clayton (walesi, 7., 91.73)–Gerwyn Price (walesi, 10., 92.28) 2:4

Michael van Gerwen (holland, 3., 101.98)–Jeffrey de Graaf (svéd, 81., 91.94) 4:2
Robert Owen (walesi, 94.07)–Callan Rydz (angol, 97.38) 3:4

A negyeddöntőben (január 1.)
13.30 (Tv: Sport1)
Chris Dobey (angol, 15.)–Gerwyn Price (walesi, 10.)
Michael van Gerwen (holland, 3.)–Callan Rydz (angol)
20.00 (Tv: Sport1)
Peter Wright (skót, 17.)–Stephen Bunting (angol, 8.)
Luke Littler (angol, 4.)–Nathan Aspinall (angol, 12.)

 

Legfrissebb hírek

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
16 órája

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
Tegnap, 6:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42
Ezek is érdekelhetik