Gyász: eltemették Almási Lászlót, a Képes Sport korábbi fotóriporterét

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 14:18
Eltemették Almási Lászlót (Fotó: Szabó Miklós)
Eltemették csütörtökön Almási Lászlót, a novemberben, 94 évesen elhunyt fotóriportert, aki 1957 és 1992 között dolgozott a Képes Sportnál – sokáig fotórovat-vezetőként –, majd egy évig a Nemzeti Sportnál.
Fotó: Szabó Miklós

Almási László munkásságát egyebek mellett Ezüstgerely-díjjal, a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjával, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll-díjával és a Magyar Olimpiai Bizottság Médiadíjával ismerték el. Hozzátartozói, tisztelői a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia urnatemetőjében vettek tőle búcsút gyászmise keretében. A gyászolók körében megjelentek a Képes Sport egykori fotórovatában dolgozó kollégák és más pályatársak, így Bánhalmi János, Hegedűs Gábor, Korniss Péter, Makó Éva, Rédei Ferenc, Varga Zsolt, valamint Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum korábbi igazgatója, aki öt évvel ezelőtt megnyitotta Almási László életműkiállítását a Magyar Sportok Házában. Képviseltette magát a Nemzeti Sport mai szerkesztősége is. A Tanár úrnak becézett kitűnő fotóriporter munkásságáról a Képes Sport hétvégi melléklet legutóbbi kiadásában jelent meg képösszeállítás, Thury Gábor kollégánk személyes hangú visszaemlékezésével kísérve.

Fotó: Szabó Miklós
Képes Sport
2024.12.05. 12:08

Tanár fényképezőgéppel – Almási Lászlóra emlékezünk

November 15-én, 94 éves korában elhunyt a Képes Sport és a Nemzeti Sport korábbi kiváló fotóriportere, rovatvezetője, Almási László.

 

Legfrissebb hírek

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58

Végső búcsút vettek Takács Tibortól

Torna
2025.09.19. 14:47
Ezek is érdekelhetik