A hagyományoknak megfelelően a PDC idei darts-világbajnokságát is a londoni Alexandra Palace-ban rendezték és a vasárnap este nyolc órakor kezdődő, s közel három hét múlva, január 3-án véget érő torna első meccsére a jó szokásoknak megfelelően csurig megtelt a legendás helyszín nézőkkel, s óriási üdvrivalgás fogadta a francia Thibault Tricole-t és az ausztrál Joe Comitót. Nevüket elsősorban a történelmi hűség kedvéért jegyeztük fel, mert amúgy egy – legalábbis a vb színpadához mérten – alacsony színvonalú mérkőzést hozott kettejük találkozója, amelyen a francia diadalmaskodott 3–1-re, ám egyik sem került 81.50-es átlag fölé... Tricole tavaly után idén is sikerrel jutott túl az első körön, ám nem vihette túlzásba az ünneplést, mert – az egyesek által vitatott – szabályok szerint a nyitó nap zárómeccse is rá várt.
Addig viszont még akadt két további összecsapás, és a második meg is hozta az első sima győzelmet, Jermaine Wattimena a svájci Stefan Bellmontot intézte el három könnyű játszmában – hétfőn a délutáni program zárásaként James Wade ellen folytatja a holland a második fordulóban.
A harmadik összecsapás is első volt bizonyos szempontból, hiszen itt meg az első kisebb meglepetést láthatta az Ally Pally közönsége: a belga Kim Huybrechts a torna előtt még a szervezőket bírálta egy nyilatkozában, most viszont már pocsék kiszállózással vétette magát észre. Huybrechts a 2019-es junior világbajnok ír Keane Barry ellen lépett színpadra, s ugyan az első szettet egy brékváltás után még hozta a belga, a folytatásban Barry nagyot javított játékán. A 22 éves éves ifjonc például nem engedte, hogy a nála 17 évvel idősebb ellenfele leget lopjon tőle hátsó pályáról, miközben a harmadik és a negyedik játszmában is brékelte egyszer ellenfelét, ezzel pedig pályafutása során harmadszor nyert mérkőzést a PDC-vb-n. Barry a korábbi világbajnok Gerwyn Price ellen hétfőn este tér vissza a tábla elé.
Az este negyedik meccsén pedig érkezett az első meccsen győztes Tricole, akinek a vb-címvédő Luke Humphries ellen kellett alig másfél órával a győzelme után ismét színpadra lépni – ezt a szabályt bírálta egyébként Huybrechts. Hogy aztán Comito legyőzése vett-e ki ennyit a franciából, vagy csak most ütött be nála a lámpaláz, nem tudni, mindenesetre már az első leget is úgy tudta megnyerni Humphries, hogy ahhoz túl sok köze nem volt. Tricole több alkalommal is kiszállóról tévesztett szektort, és ez még az abszolút „vb-eleji” formában játszó Humphries ellen sem fért bele. A címvédő minden különösebb megerőltetés nélkül söpörte ki francia ellenfelét a mezőnyből: Luke Humphries legveszteség nélkül könnyedén masírozott a harmadik fordulóba – ami azt jelentő, hogy őt már csak karácsony után, december 27-én látjuk legközelebb.
DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
20.00 (Tv: Sport1)
1. forduló
Thibault Tricole (francia, 80.61)–Joe Comito (ausztrál, 81.25) 3–1
Jermaine Wattimena (holland, 98.54)–Stefan Bellmont (svájci, 92.95) 3–0
Kim Huybrechts (belga, 96.92)–Keane Barry (ír, 94.97) 1–3
2. forduló
Luke Humphries (angol, 1., 90.79)–Thibault Tricole (francia, 85.62) 3–0
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Thibault Tricole (francia, 80.61)–Joe Comito (ausztrál, 81.25) 3–1
Nick Kenny (walesi)–Stowe Buntz (amerikai)
Jermaine Wattimena (holland, 98.54)–Stefan Bellmont (svájci, 92.95) 3–0
Wesley Plaisier (holland)–Azemoto Rjuszei (japán)
Alan Soutar (skót)–Kai Gotthard (német)
Madars Razma (lett)–Christian Kist (holland)
Connor Scutt (angol)–Ben Robb (új-zélandi)
Luke Woodhouse (angol)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Ryan Meikle (angol)–Fallon Sherrock (angol)
Ian White (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki)
Ryan Joyce (angol)–Darius Labanauskas (litván)
Mensur Suljovic (osztrák)–Matt Campbell (kanadai)
Scott Williams (angol)–Niko Springer (német)
Ricardo Pietreczko (német)–Cung Hsziao-csen (kínai)
Cameron Menzies (skót)–Leonard Gates (amerikai)
Martin Lukeman (angol)–Nitin Kumar (indiai)
Kevin Doets (holland)–Noa-Lynn van Leuven (holland)
Richard Veenstra (holland)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Stephen Burton (angol)–Alexander Merkx (holland)
Karel Sedlácek (cseh)–Rhys Griffin (walesi)
Mickey Mansell (északír)–Goto Tomoja (japán)
Florian Hempel (német)–Jeffrey de Zwaan (holland)
Kim Huybrechts (belga, 96.92)–Keane Barry (ír, 94.97) 1–3
Wessel Nijman (holland)–Cameron Carolissen (dél-afrikai)
James Hurrell (angol)–Jim Long (kanadai)
Chris Landman (holland)–Li Lok-jin (hongkongi)
Jeffrey de Graaf (svéd)–Rashad Sweeting (bahamai)
Jim Williams (walesi)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Ricky Evans (angol)–Gordon Mathers (ausztrál)
Niels Zonneveld (holland)–Robert Owen (walesi)
William O’Connor (ír)–Dylan Slevin (ír)
Callan Rydz (angol)–Romeo Grbavac (horvát)
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Luke Humphries (angol, 1., 90.79)–Thibault Tricole (francia, 85.62) 3–0
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Nick Kenny (walesi)/Stowe Buntz (amerikai)
James Wade (angol, 16.)–Jermaine Wattimena (holland)
Peter Wright (skót, 17.)–Wesley Plaisier (holland)/Azemoto Rjuszei (japán)
Stephen Bunting (angol, 8.)–Alan Soutar (skót)/Kai Gotthard (német)
Dirk van Duijvenbode (holland, 25.)–Madars Razma (lett)/Christian Kist (holland)
Damon Heta (ausztrál, 9.)–Connor Scutt (angol)/Ben Robb (új-zélandi)
Mike De Decker (belga, 24.)–Luke Woodhouse (angol)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Luke Littler (angol, 4.)–Ryan Meikle (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Ritchie Edhouse (angol, 29.)–Ian White (angol)/Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki)
Danny Noppert (holland, 13.)–Ryan Joyce (angol)/Darius Labanauskas (litván)
Ryan Searle (angol, 20.)–Mensur Suljovic (osztrák)/Matt Campbell (kanadai)
Rob Cross (angol, 5.)–Scott Williams (angol)/Niko Springer (német)
Gian van Veen (holland, 28.)–Ricardo Pietreczko (német)/Cung Hsziao-csen (kínai)
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Cameron Menzies (skót)/Leonard Gates (amerikai)
Andrew Gilding (angol, 21.)–Martin Lukeman (angol)/Nitin Kumar (indiai)
Michael Smith (angol, 2.)–Kevin Doets (holland)/Noa-Lynn van Leuven (holland)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 31.)–Richard Veenstra (holland)/Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Chris Dobey (angol, 15.)–Stephen Burton (angol)/Alexander Merkx (holland)
Josh Rock (északír, 18.)–Karel Sedlácek (cseh)/Rhys Griffin (walesi)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Mickey Mansell (északír)/Goto Tomoja (japán)
Daryl Gurney (északír, 26.)–Florian Hempel (német)/Jeffrey de Zwaan (holland)
Gerwyn Price (walesi, 10.)–Keane Barry (ír)
Joe Cullen (angol, 23.)–Wessel Nijman (holland)/Cameron Carolissen (dél-afrikai)
Michael van Gerwen (holland, 3.)–James Hurrell (angol)/Jim Long (kanadai)
Brendan Dolan (északír, 30.)–Chris Landman (holland)/Li Lok-jin (hongkongi)
Gary Anderson (skót, 14.)–Jeffrey de Graaf (svéd)/Rashad Sweeting (bahamai)
Ross Smith (angol, 19.)–Jim Williams (walesi)/Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Dave Chisnall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)/Gordon Mathers (ausztrál)
Gabriel Clemens (német, 27.)–Niels Zonneveld (holland)/Robert Owen (walesi)
Dimitri Van den Bergh (belga, 11.)–William O’Connor (ír)/Dylan Slevin (ír)
Martin Schindler (német, 22.)–Callan Rydz (angol)/Romeo Grbavac (horvát)