Csampa Zsolt: Több éves munka sikere, hogy mindenütt vannak magyarok

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.12.01. 18:00
Csampa Zsolt (balra) és Tamás Henriette a FIE tisztújító kongresszusán (Fotó: hunfencing.hu)
Hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát a Nemzetközi Vívószövetség – Tamás Henriette lett az FIE egyik alelnöke.

Magyarok mindenütt: Taskentben tartotta a hétvégén a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) a tisztújító kongresszusát, s amellett, hogy az elnök továbbra is az üzbég-orosz származású Aliser Uszmanov maradt (továbbra is felfüggesztett státuszban: az ukrán-orosz háború kitörése után függesztette fel elnöki ténykedését, azóta a görög Mannolisz Kaciadakisz átmeneti elnökként ténykedik, s ezt a szombati kongresszus is megerősítette) szinte valamennyi fontos bizottságba megválasztották a magyar jelölteket.

Szombaton az vált biztossá, hogy a FIE végrehajtó testületének tagja lett Tamás Henriette, a Magyar Vívószövetség főtitkára – mellette a bírói bizottságba Varga Katalin, az ügyvédi bizottságba Czeglédy Edina, a marketing bizottságba Prosits Attila, az orvosiba Kamuti Jenő, az etikaiba pedig Soproni Szabó Benedek került be.

A diplomáciai „sikercunami” kapcsán természetesen megkerestük Csampa Zsoltot, a Magyar Vívószövetség elnökét.

Ez a történelminek is mondható siker egyfelől köszönhető a magyar vívás tradíciójának, amelyet gondosan ápolunk, másfelől annak a szakmai munkának, amelyet évek óta végzünk. A nálunk megrendezett versenyek, események mind azt mutatják, hogy a nemzetközi vívócsalád tagjai szeretik, amit csinálunk, támogatnak minket” – mondta az elnök.

A szombati eredményes napot követte a vasárnap, s ez újabb sikert hozott, hiszen a FIE egyik alelnökévé választották Tamás Henriettét – az amerikai Donald Anthony és az egyiptomi Abdelmonaim Elhusseini mellett.

Legutóbb Kovács Pál volt a FIE alelnöke – jegyzete meg Csampa Zsolt, mi pedig ehhez hozzátesszük, hogy az egykori kardklasszis 1980 és 1983 között töltötte be a pozíciót. – Szerénytelenség nélkül mondhatom: több éve dolgozunk azon, hogy az embereinket felépítsük, ennek az eredménye az, hogy a női és a veteránbizottságot leszámítva, mindenhol van magyar. A sportdiplomáciánk jó úton halad, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindez a magyar kormány, a sportállamtitkár úr és a külügyminiszter úr nélkül nem így lenne. Akadtak, akik támadtak minket azért, mert szerintük rossz irányba megyünk, ez a hétvége megmutatta, hogy nem így van.”

 

Legfrissebb hírek

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
2025.08.18. 09:48

Vívás: „Sokáig féltem, hogy juniorkoromra eltűnök” – Spiesz Anna

Utánpótlássport
2025.08.10. 19:32

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.08.04. 00:05

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
2025.08.01. 09:44

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45
Ezek is érdekelhetik