WDF-darts-vb: Kovács Patrik szoros mérkőzésen esett ki az első körben

Vágólapra másolva!
2024.11.30. 18:36
Kovács Patrik is keisett (Fotó: Kovács Péter)
Erős tömegelés, hibák a kiszállóknál – leginkább ez jellemezte Kovács Patrik és Björn Lejon első fordulós mérkőzését a lakeside-i WDF-dartsvilágbajnokságon, a meccs szoros csatában az első vb-jére kijutó svéd javára dőlt el.

 

Nem sokat lehetett tudni a svéd Björn Lejonról, Kovács Patrik első körös lakeside-i ellenfeléről előzetesen. Az első nemzetközi tornagyőzelmét tavaly megszerző Lejon idén további kettőt tett hozzá serlegeihez, és először kvalifikált a WDF-világbajnokságra, míg 28 éves honfitársunk eddig kilenc tornagyőzelmet számlál, és tavaly után második lakeside-i viadalára jutott ki.

Ám a kevés infó önmagában még nem árult el mindent Lejon képességeiről – az a színpadon kiderült, egyértelműen erős játékost kapott Kovács ellenfélül az első fordulóban. Az első játszmában egyik játékosnak sem akadtak problémái a tömeggel, bár Lejon egy 180-nal is kirukkolt, és három 140-e éppen eggyel több volt, mint Kovács kettője. Kettő egyes svéd vezetésig mindkét játékos hozta a kezdését, ám a magyar dartsos ekkor kissé megakadt kiszállózásában, Lejon ezt kihasználva kritikus pillanatban brékelt, és dupla 5-re végül nem hibázott.

A folytatásban Kovács is előhúzott a cilinderből egy 180-at, ám továbbra is sok nyilat tüzelt a duplák mellé, svéd ellenfele azonban kezdetben nem tudta ezt megbosszulni – 1–0-nál fontos bréklehetősége volt Kovácsnak, ennek kihasználása esetén szorosabb is lehetett volna a találkozó, de hat nyíl is elment sikertelenül a dupla 10-re, Lejon hozta a kezdését, innentől pedig nehezebbé vált a magyar versenyző helyzete. Ugyan a következő legben Kovács majdnem megoldott egy bravúros 126-os kiszállót, végül 3-at hagyott magának, amit a következő körben oldott meg. A svéd játékos viszont továbbra is magabiztos maradt első pályáról, és a második szett utolsó legje is Lejon javára döntött, hátsó pályáról – Kovács magas pontszámon maradt, míg Lejon szépen lejött 72-re, és a 16-os mezőre hajigálva ki is szállt a következő lehetőségnél.

Egyéb egyéni
2024.11.30. 17:33

WDF-darts-vb: Tekauer Gréta nagy csatára késztette ellenfelét, ám búcsúzott az első fordulóban

Néhány pillanatig a szettelőny sem volt elképzelhetetlen, megnehezítette Wendy Harper dolgát.

 

WDF-VILÁGBAJNOKSÁG, FRIMLEY GREEN (221 000 font)
A magyar vonatkozású mérkőzések
Férfiak
Björn Lejon (svéd, 80.25)–Kovács Patrik (74.33) 2:0
Korábban játszották
1. forduló
Nők
Wendy Harper (új-zélandi, 62.79)–Tekauer Gréta (57.79) 2:0

Később
1. forduló
Nők
22.15: Kirsty Hutchinson (angol)–Ihász Veronika

Legfrissebb hírek

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
20 órája

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20

Price és Van Gerwen sem botlott a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.22. 00:02

Luke Littler könnyedén nyert a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 23:50

Kiesett a címvédő Luke Humphries a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 00:06
Ezek is érdekelhetik