Sakkvilágbajnoki döntő: a kihívó Gukesh egyenlített a harmadik partiban

Vágólapra másolva!
2024.11.27. 14:26
Fotó: Imago Images
A kihívó indiai Dommaraju Gukesh legyőzte a címvédő kínai Ting Li-zsent a Szingapúrban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, így három partit követően döntetlen az állás.

A szerdai ütközetben a 18 éves Gukesh végig agresszíven játszott világossal, a nyitó felvonást nyerő, 32 esztendős Ting védekezni kényszerült, időzavarba került, és végül a 37. lépés után adta fel a küzdelmet.

A negyedik mérkőzésre pénteken kerül sor. Aki először eléri a 7.5 pontot, az lesz a győztes, egyben megkapja a 2,5 millió dolláros díjalap nagyobb részét. Ha 14 parti után döntetlen az állás, rövidített játékidejű játszmák következnek.

Gukesh a legfiatalabb kihívó a sportág történetében és a legfiatalabb világbajnok lehet. Előbbi mutatóban Garri Kaszparov volt az eddigi csúcstartó, ő húszévesen ülhetett asztalhoz a címvédővel. A legendás orosz játékos 1985-ben, 22 esztendősen lett világbajnok, ezzel ő a korrekorder.

A szingapúri az első vb-párharc, amelyben két ázsiai sakkozó mérkőzik meg egymással.

 

Legfrissebb hírek

Sakk-vk: Rapport továbbjutott, Gledura kiesett

Egyéb egyéni
16 órája

A változás gyermeke – negyven éve ért véget Garri Kaszparov és Anatolij Karpov klasszikus sakkcsatája

Népsport
17 órája

Sakk: Palczert Mátyás ötödik a korosztályos Eb U18-as mezőnyében

Utánpótlássport
2025.11.08. 17:29

Lékó Péter bejutott a 32 közé a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:33

Lékó Péter győzött a sakkvilágkupa 3. fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.07. 15:45

Kántor nagyot küzdött, de kiesett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.06. 12:28

Rapport, Lékó és Gledura is bejutott a harmadik körbe a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.05. 14:52

Rapport győzelemmel, Lékó remivel kezdte meg szereplését a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.04. 15:45
Ezek is érdekelhetik