Megmenekült a kihívó a sakk-vb-döntő ötödik partijában

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 15:47
Fotó: Facebook/FIDE
Újabb döntetlent hozott az ötödik játszma Szingapúrban a sakkvilágbajnokság döntőjében, azonban a pénteki partihoz képest sokkal nagyobb küzdelmet vívott egymással Dommaraju Gukesh és Ting Li-zsen.


Érdekesség, hogy az indiai kihívó nem játszotta meg világossal azt a változatot, amellyel megnyerte a harmadik meccset, ellenben ismét az a Francia-védelem jött ki, amelyben a címvédő kínai győzött az első játszmában.

Ezúttal is sötét állt jobban, ám Ting Li-zsen nem tudta győzelemig fokozni az álláselőnyét. Gukesh jól védekezett, és a találkozó 40 lépés után békekötéssel zárult. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a kínai nagymester elmondta, a játszma közben nem is igazán érzékelte, hogy előnyben van.

Aki először eléri a 7.5 pontot, az lesz a győztes, egyben megkapja a 2.5 millió dolláros díjalap nagyobb részét. Amennyiben 14 parti után döntetlen az állás, rövidített játékidejű játszmák következnek.

SAKK, VB-DÖNTŐ, SENTOSA (Szingapúr)
5. JÁTSZMA (még 9 van hátra)
Dommaraju Gukesh (indiai, 2783)–Ting Li-zsen (kínai, 2728) döntetlen
Az állás: 2.5:2.5
 

 

 

Legfrissebb hírek

Sakk-vk: Rapport továbbjutott, Gledura kiesett

Egyéb egyéni
16 órája

A változás gyermeke – negyven éve ért véget Garri Kaszparov és Anatolij Karpov klasszikus sakkcsatája

Népsport
17 órája

Sakk: Palczert Mátyás ötödik a korosztályos Eb U18-as mezőnyében

Utánpótlássport
2025.11.08. 17:29

Lékó Péter bejutott a 32 közé a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:33

Lékó Péter győzött a sakkvilágkupa 3. fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.07. 15:45

Kántor nagyot küzdött, de kiesett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.06. 12:28

Rapport, Lékó és Gledura is bejutott a harmadik körbe a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.05. 14:52

Rapport győzelemmel, Lékó remivel kezdte meg szereplését a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.04. 15:45
Ezek is érdekelhetik