Totális kiégésen vagyok túl – Ligeti Dániel

 – 2022-ben és 2023-ban is Eb-bronzérmet nyert, ugyancsak tavaly világbajnoki ötödik helyen végzett, később kijutott a párizsi olimpiára, ott a hetedik hellyel beállította élete legjobb eredményét. Harmincöt évesen ez azért nem fest rosszul!
– Összességében elégedett lehetek. Nem a világ legjobb eredménysora, de büszke vagyok rá. Ott lehettem életem harmadik olimpiáján, úgy fest, ezzel koronáztam meg a szereplésemet. Sok olyan pillanatot éltem meg, amikor ez elképzelhetetlennek tűnt. Két éve jött a fordulat, amikor a több szakember által már „eltemetett” Ligeti Dániel Eb-bronzérmet nyert, aztán szerzett még egyet, majd kvalifikált Párizsba. Kiemelkedően jól sikerült az elmúlt időszak, ha a három évvel ezelőtti énemet megkérdezik, mit szólnék, ha így alakulna a következő periódus, valószínűleg nagyot nevetek és nem hiszem el. De evés közben jön meg az étvágy…

– Kiemeltként már Párizs előtt valószínűsíthette, hogy a sikeres nyolcaddöntőt követően az elődöntőért az olimpiai, háromszoros világ- és tizenegyszeres Európa-bajnok török Taha Akgül következhet. Végül nem jutott túl az extraklasszison. Hogy gondol vissza az olimpiára?     
– Úgy mentem ki, hogy az első körön bármi áron túl kell jutnom. Boldog vagyok, hogy ezt a családom, a barátnőm és a barátaim előtt sikerült megvalósítanom. Tudtam, hogy amennyiben kikapok Tahától, az egyben az olimpia végét is jelentheti nekem. Pechemre sokkal jobb formában volt, mint a belgrádi vébén, az első menetben három ponttal vezetett, azzal számoltam, hogy passzivitási ponttal zárkózhatok. Nem így alakult, neki adták. Nos, négypontos előnyből én még nem láttam őt veszíteni, talán csak egyszer. Kockáztatnom kellett, mindent bevállalnom, hogy bármilyen esélyem maradjon. Nem jött be, ahogyan ezen az olimpián senkinek sem. Úgy lett harmadik, hogy egyetlen akciópontot sem csináltak rajta. Ami engem illet: az utolsó pillanatig hittem benne, hogy megverhetem, nem sikerült, de nem maradt bennem hiányérzet, mert mindent megtettem.

– Ahhoz, hogy a vigaszágon küzdhessen tovább az éremért, a töröknek le kellett volna győznie a regnáló vb-győztes iráni Amir Hosszein Zarét az elődöntőben. Miként élte meg, hogy ez nem jött neki össze?     
– Amikor visszaértem a negyeddöntőről a szállásra, szépen kiteregettem a versenycuccaimat, mert Taha állapotát tekintve valószínűsítettem, hogy másnap birkózom. Ott ültem a babzsákon, a tévén néztem az elődöntőjüket. Sokkolt, Bánkuti Zsolt szövetségi kapitánnyal köpni-nyelni nem tudtunk. Egy-egy volt az állás, ez Tahának kedvezett, ám az utolsó percben még egyszer passzívnak ítélték a törököt, nem tudott akciót végrehajtani, emiatt kikapott. Lehet, hogy elfogultak vagyunk, de mindketten úgy éreztük, hogy a neki kellett volna nyernie, mert inkább az ő akarata érvényesült. Néhány perccel később tudatosult bennem, véget ért az olimpia, valószínűleg az utolsó a karrieremben.

– Mennyire volt nehéz feldolgozni az olimpiai búcsút?     
– Biztos vagyok benne, ha másképp alakul, akkor éremért birkózom. Számos olyan világversenyen szerepeltem, amelyen nekem volt szerencsém, de van, amikor én húzom a rövidebbet, most így történt. Rengeteg áldozatot hoztam az olimpiáért, ami tőlem telt, megtettem, ennél többet tényleg nem tudtam. Ezzel kapcsolatban egy csepp hiányérzet sem maradt bennem, márpedig ha én tényleg mindent megtettem, és kihoztam magamból a legtöbbet, akkor szomorúságra sem lehet okom.

–Jól tudjuk, hogy elkezdett nyitni a strandbirkózás felé?
–Kerestem valamit, ami szorosan kapcsolódik a birkózáshoz, de mégsem az. A standbirkózás szimpatikus. Látok magamban motivációt, lehet jól csinálni és ezzel jó eredményeket elérni. Előfordulhat, hogy más viadalokon is elindulok, nem zárkózom el tőle, különösen akkor, ha a következő világjátékokat megrendezik.

– Hogyan tekint a birkózópályafutásának folytatásra?     
– Az olimpia óta nem túl sokat, mondhatni, nagyon keveset edzek. Totális kiégésen vagyok túl, egyetlen porcikám sem kívánta a mozgást. Rettenetesen hosszú volt az elmúlt időszak, fizikailag és mentálisan is teljesen kizsigerelt. A folytatás kapcsán mindennap mást gondolok. A háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron úgy fogalmazott, hogy Los Angeles még nincs tervben, nem zárja ki a lehetőségét, de most szünetre van szüksége. Én ugyanígy vagyok ezzel. Az biztos, hogy más utat kell járnom, a tanulásra és a sportra helyezve a hangsúlyt, de mindezt nem feltétlenül a szőnyegen, birkózóként. A következő két év sok mindent eldönt, remélem, Korcsog Milán addigra lesz már olyan erős, hogy eszembe se jusson a 2028-as olimpia. De amennyiben reális és érzem magamban még a tüzet, akkor nem zárom ki, hogy a kvalifikációs világbajnokságra vagy valamelyik kvótaszerző viadalra felkészülök, de azt biztosan nem úgy tenném, ahogyan eddig. Szóval, hagyok egy százalék esélyt, mert nem tudom, mi lesz két vagy három év múlva. Fogalmam sincs, miként változik a testem, de az biztos, jelenleg öt kilométer futástól is kivagyok…