Kovács Patrik: Talán az hozza el a sikert a Mastersen, hogy nem próbálom „megszakérteni” a formámat

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 21:13
Fotó: Dömötör Csaba
Bár nem tekint másképp a World Mastersre, mint más pontszerző versenyeire, azzal tisztában van Kovács Patrik, hogy a Gerevich Aladár Sportcsarnokban szerdán kezdődő viadalon tartósan jó szereplésre van szükség, hogy eredményes lehessen a hatalmas, több százas mezőnyben.

 

Bár ifjúsági szinten már szerepelt ezen a szinten, a felnőttmezőnyben idén debütál a WDF World Mastersen Kovács Patrik – a második WDF-világbajnokságára törő 28 éves dartsos azonban igyekszik nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek. „Nem tekintek erre másként, mint a többi pontszerző viadalra, éppen ebből kifolyólag ugyanúgy várom, mint bármelyik más versenyt. Abból a szempontból azért másképp készülök mentálisan, hogy tudom, itt többet kell nyújtani, többet kell nyerni és tartósan kell jól játszani ahhoz, hogy az ember előrekerüljön, hiszen hatalmas, több százas mezőny várható, a világ szinte bármely pontjáról érkeznek hozzánk játékosok” – mondta a Nemzeti Sportnak, majd hozzátette: számos honfitársának ad nagy lehetőséget, hogy Magyarország rendezi meg a World Masterst. A verseny 1974 óta íródó történetében először ad neki helyt nem klasszikus dartsnemzet. „Nagy valószínűséggel, ha el kellene utaznom, nem vennék részt rajta. Azt hiszem, sokunk nevében mondhatom, hogy a szereplésünk a hazai rendezésnek köszönhető.”

A két héttel ezelőtti Európa-bajnokságon Kovács Patrik egyéniben három győzelemig jutott, párosban nem volt része sikerben, a csapattal a csoportkör után esett ki – a hazai bajnokság legutóbbi, múlt heti, 6. fordulójában harmadik lett, a címvédő jelenleg a második helyen áll Jehirszki György mögött. „Tudok dobni száztízes, és hetvenes átlagot is, ebből kifolyólag nagyon nehéz lenne megtippelnem a formámat, és bármilyen elvárást is megfogalmaznom a World Masterst illetően. A kontinenstornán tudtam kimondottan jó, majd meglehetősen rossz játékot produkálni, míg az országos bajnoki fordulón aránylag stabilizálódni látszott a játékom. Nem verdeste az egeket a színvonal, amit nyújtottam, de hatékony voltam, és jó érzéssel dobtam a nyilakat. Meglátjuk, mit hoz a Masters – talán éppen az hozza el a sikert, hogy nem igyekszem »megszakérteni« a jelenlegi formámat” – fogalmazott Kovács, aki szerdán lép tábla elé.

A kelet-európai WDF-ranglista vezetésével jó esélye van a magyar dartsosnak, hogy tavaly után ismét kijusson a világbajnokságra – ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, nem a vb-lehetőségeit számolgatja majd ezen a héten, a Masterst függetleníti az év végi tornától. „Nem kívánok számolgatásokba belemenni, nem történik nagy tragédia, ha valami csoda folytán nem kvalifikálnék Lakeside-ra, bár a jelenlegi pozícióimból kiindulva erre nem látok nagy esélyt – nem is a vébére figyelve versenyzek a héten.”

Kovács Patrik az október végi WDF Hungarian Openen szintén itthon versenyez október 25–27. között, ám az azt megelőző hétvégén PDC-szinten is érdekelve lesz, kvalifikált ugyanis a European Tour versenysorozat idei utolsó állomására, Prágába. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik