Kósa Miklóst választották a legjobb kardbírónak a nemzetközi szövetségnél

Vágólapra másolva!
2024.10.02. 16:57
null
Kósa Miklós a világ legjobb kardbírója (Fotó: hunfencing.hu)
Kósa Miklóst választották meg a 2023–2024-es vívóidény legjobb versenybírójának a kardozók szakágában.

A hunfencing.hu oldal emlékeztet rá, hogy a magyar szakember két második hely után került az élre a nemzetközi szövetség (FIE) döntése alapján. A párizsi olimpián többek között a női egyéni és női csapatdöntőben, valamint a férfi egyéni elődöntőben és a bronzmeccsen tevékenykedett. A magyar szövetség oldalának beszámolója szerint nem volt meglepő, hogy őt választotta a legjobbnak a FIE, mivel gyakorlatilag hiba nélkül, általános megelégedésre látta el feladatát. A 42 éves Kósa az előző két évben második, azt megelőzően harmadik lett ezen a választáson. Párizsban már a harmadik olimpiáján bíráskodott.

A szakember a honlapon úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedben a kardbíráskodás lényege és alapfelfogása nem sokat változott, ő viszont érzése szerint egyre rutinosabb és tapasztaltabb lett. Szerinte sikerének titka a vívás, a magyar kardvívás szeretete, a sportág iránti alázat és tisztelet, ha ez nincs meg, akkor hiába lehet valakinek érzéke a zsűriskedéshez, sosem ér a csúcsra.

A Vasas edzőjéként Kósának számos korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmes, illetve válogatott tanítványa van, és nem titkolja, hogy vélhetően ez volt a befejezése a nemzetközi bírói tevékenységnek. „Ez az elismerés a hab a tortán. Látványos lenne azt mondani, hogy így kell abbahagyni. Ám már korábban érlelődött bennem ez a gondolat. A jövőben minden energiámmal a tanítványaimat és a magyar vívást szeretném segíteni – edzőként. És ebbe már nem fér bele a magas szintű nemzetközi bíráskodás” – árulta el.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: bronzérmes a női kardcsapat a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
13 órája

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
13 órája

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
18 órája

Vívás: négyből három válogatót nyert a kadétvilágbajnok Horváth Lotti

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: Szűcs Luca harmadik, Battai Sugár hatodik a limai vk-n

Egyéb egyéni
21 órája

Vívás: a férfi párbajtőr vk-n is a nyolcaddöntő volt a legjobb magyar szereplés

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:48

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48
Ezek is érdekelhetik