Gyász: elhunyt Jenei István, a magyar testépítés legendája

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 17:44
Jenei István 48 éves korában hunyt el (Fotó: bunnymedia.hu)
Tragikus hír rázta meg a testépítés világát: 48 éves korában elhunyt Jenei István, világbajnok és háromszoros Superbody-bronzérmes testépítő, mesteredző.

„Szomorúan osztjuk meg a hírt azokkal, akik ismerték, szerették, hogy a magyar testépítés egyik ikonja, a W.F.F. szövetség magyar elnöke, Jenei István elhunyt. Pisti a testépítés iránti szenvedélyével sokakat inspirált. Nem csupán sportoló volt, hanem olyan edző is, aki mindig mosollyal az arcán fogadott mindenkit. Mindig ott volt, ha bátorításra, tanácsra, vagy egy baráti szóra volt szükség” – közölte a NABBA Magyarország.

A bunnymedia.hu úgy tudja, hogy a sokak áltat szeretett és tisztelt mesteredző halálát egy rolleres baleset okozta.

Jenei 1994-ben, 19 évesen kezdett el versenyezni. Többször nyert Bodysport kupát, és öt világszövetségnél ért el dobogós helyezéseket. A Superbodyn 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is bronzérmet szerzett, olyan nagy nevek mögött, mint Kathi Béla vagy Dudás Ádám. Jenei István egész életében testépítéssel foglalkozott, tavaly vesedialízisessel is nyert versenyt Szerbiában, a XXVII. Velikogospojinski Kupán.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a finn gerelyhajító, aki legyőzte Kulcsár Gergelyt az olimpiai döntőben

Atlétika
13 órája

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 13:18

Gyász: szerdán temetik T. András Emil egykori sportújságírót

Egyéb egyéni
2025.06.16. 10:25

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24
Ezek is érdekelhetik