A Wall Streeten lesz a decemberi gyorssakk- és villámsakk-vb

Vágólapra másolva!
2024.10.16. 16:29
A Wall Streeten lesz a gyorssakk- és villámsakk-vb (Fotó: Getty Images)
New York pénzügyi negyedének szívében, a világ egyik leghíresebb utcája, a Wall Street ikonikus épületeiben rendezik meg az idei gyorssakk- és villámsakk-világbajnokságot.

A nemzetközi sportági szövetség (FIDE) honlapjának híre szerint a december 26. és 31. között sorra kerülő nyílt (férfi) versenynek a Cipriani Wall Street ad otthont, ahol korábban a kereskedelmi tőzsde, az értéktőzsde és az Egyesült Államok vámháza működött, illetve szolgált a National City Bank székhelyeként is. A női vb-t az utca túloldalán, a Wall Street 48. szám alatt fellelhető, ugyancsak történelmi helyszínen bonyolítják le, ahol egykor a Bank of New York & Trust Company Building és az Amerikai Pénzügyi Múzeum székelt. 

„A bajnokságokat világszínvonalú helyszíneken rendezik meg, ami kiemeli a sakk egyedülálló helyét a társadalomban” – idézte a honlap Emil Sutovskyt, a FIDE vezérigazgatóját, aki hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy egy ilyen léptékű eseményt szervezhetünk a globális pénzügyek szívében, és hisszük, hogy ennek eredményeként a sakk értéke világszerte emelkedni fog.” 

A FIDE júniusban jelentette be, hogy a hagyományosnál rövidebb játékidejű mérkőzések idei világbajnokságai New Yorkban lesznek. Szeptember elején kiderült, hogy a sportági csúcseseményt új, kétlépcsős formátumban rendezik meg, amely ötvözi a svájci rendszert a kieséses döntőkkel. Az első szakasz a megszokott svájci rendszer szerint zajlik, amely 13 fordulóból áll az open kategóriában és 11 fordulóból a női tornán. Az alapetapból a legjobb nyolc játékos jut tovább a kieséses szakaszba, ahol négy partiból álló párosmeccsek következnek, s az állva maradt legjobb kettő vív meg a világbajnoki címért.

 

Legfrissebb hírek

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
19 órája

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Fujairah Global: Szjugirov szerepelt a legjobban a magyar sakkozók közül

Egyéb egyéni
2025.09.02. 14:23

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06

Sakk: Gaál Zsóka férfi nemzetközi mesteri címet szerzett

Utánpótlássport
2025.08.24. 11:05
Ezek is érdekelhetik