Tekauer Gréta: Addig nem nyugszom, míg nem játszhatok a Lakeside színpadán!

– Szeptember végén járunk, idén, egyben karrierje során összesen már hét WDF-tornagyőzelemnél jár – ami a számokat illeti, csak a kétszeres női WDF-világbajnok Beau Greavesnek van több ebben az évben, aki tízet nyert meg. Az ezzel elért pontszámait tekintve a tizenkilencedik a világranglistán. Hasonlót képzelt el magának, mondjuk, az év elején?
– Nem! Nyilván, ha elindulok egy versenyen, azt meg is akarom nyerni, és szerencsére hétszer sikerült is, de a ranglistán sajnos ez még nem elég (ehhez hozzátartozik, hogy a WDF-világranglistáról az első nyolc kvalifikál az év végi lakeside-i világbajnokságra – a szerk.). Külföldön egyébként sokan meglepődnek rajtam: ezt a csajt csak két éve ismerik – nagyjából ennyi ideje dartsozom –, de már nyert hétszer, és próbálnak rájönni, mi a titkom… De egyszerűen nincs titkom. Alapvetően nem rugózom azon, hogy „nyernem kell, nyernem kell, nyernem kell”, bár az utóbbi időben már el-elgondolkodom rajta, mert már csak úgy tudok pontokat szerezni bronzkategóriás versenyen, ha megnyerem, különben nem.

– Ezt kifejtené?
– A világranglistán a legjobb tizenöt eredmény számít, nekem ez leginkább a bronzkategóriás tornagyőzelmeimmel telt be, és a legrosszabb eredményem két harmadik hely ezüst besorolású viadalokról, amelyeket egy bronzkategóriás aranyéremmel vagy ezüsttorna döntőjével tudok kiváltani (a WDF pontrendszerében 45 ranglistapont jár a bronzkategóriás verseny megnyeréséért, ezüstkategóriás megméretésnél a tornagyőzelem 90, a döntő 56, a harmadik hellyel egyenértékű elődöntő 34 ranglistapontot ér; ezen felül vannak egyébként még az arany- és platinakategóriás versenyek, amelyekből összesen 12 van egy évben, 180, illetve 270 pontot érnek, és bármelyik megnyerése automatikus kvalifikációt ér a WDF-világbajnokságra – a szerk.). Maradjunk annyiban, fel van adva a lecke a jövőre nézve. Ezt már két és fél hete Spanyolországban is tudtam – a hétvége mindkét napján döntőztem, de egyet nyertem még, és az számított így a világranglistán.

– Akkor részben ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben belekóstolt az ezüstversenyekbe? Például augusztus végén Svédországban vagy e hónapban Olaszországban.
– Részben igen, hiszen ez is egy folyamat része. Ezüstkategóriás versenyeken – főleg ha kettő van egy hétvégén, mint a svédeknél és az olaszoknál – olyan játékosok indulnak, hogy a legjobb négybe igazi kitüntetés eljutni (eltérések előfordulnak, például hogy az adott hétvége egyik napján bronz, a másikon ezüst besorolású viadalt rendeznek ugyanazon a helyszínen – a szerk.). Ezeken érzem igazán, mire lesz szükségem például a World Mastersen.

– Korábban arról beszélt, a júniusi, spanyolországi soft Európa-bajnokság után kisebb hullámvölgyet tapasztalt. Ez miben mutatkozott meg?
– Mentális zavarként tudnám megfogalmazni – egyszerűen odaálltam a tábla elé, és mintha elfelejtettem volna dartsozni. Ott nem ment jól a játék, ennek folyamán alakult ki nálam, de mostanra úgy néz ki, szerencsére eltűnt ez az érzés, túltettem magam rajta, ezt bizonyítja a már említett spanyolországi tornagyőzelmem.

– Mire lesz szüksége az idény további részében a világbajnoki szerepléshez, a kitűzött cél eléréshez? 
– Kijutási szempontból a World Masters ideje alatt esedékes aranyfokozatú selejtezőverseny tűnik a legjobb lehetőségnek. Ranglistáról… Például a kelet-európai ranglistáról nem kvalifikálhatok, sehogy sem jön ki a matek. Nagyrészt mert kelet-európai versenyen alig indultam, csak itthon, de olyan is volt, hogy ha egybeesett két viadal, elutaztam. Például májusban, Litvániában versenyeztem, mindkét napon én nyertem – ezzel párhuzamosan, nagyjából egy-két hónappal a megrendezését megelőzően iktattak be a naptárba egy kelet-európai versenyt Ausztriában. Ám amikor ez megtörtént, addigra már mindent lefoglaltam Litvániába, nem tudtam visszamondani. Előtte áprilisban ugyanez volt a helyzet: Izlandon szerepeltem, fél évvel korábban neveztem és szerveztem meg, akkor még úgy volt, nem ütközik mással – aztán mégis így lett, némileg váratlanul a Budapest Opent ugyanakkor rendezték meg áprilisban, mint az izlandi viadalt, pedig korábban március tizenötödike környékén kapott helyet a naptárban. Ezért nem játszottam itthon, illetve egy újabb kelet-európai versenyen. 

– Hogyan tudná megfogalmazni az érzéseit a világbajnoki szereplésről?
– Célnak, lépcsőfoknak mondanám, ahogy a WDF-versenyek, tornagyőzelmek is azok voltak. Tavaly a vébécsapattal kísérőként elmehettem a Lakeside-ra, és olyan eksztázisba estem az ottlétem alatt, úgy élveztem minden pillanatát, hogy kijelentettem: ezen a színpadon játszanom kell, addig nem nyugszom! A megvalósítása kicsit nehezebb, mint gondoltam, de összességében jó úton haladok.

– Egy augusztus közepi hétvégén PDC-versenyeken is bemutatkozott, elindult négy Women’s Series-tornán Németországban.
– Bevallom, a jövő évemet már csak nemzetközi versenyekkel tervezem, ritkábban nemzeti szinten. És ez nem rosszindulat – egyszerűen eljön az idő, amikor a nemzetközi mezőnyben sokkal több impulzus ér, mert nem ismerem az ellenfeleket, a játékszínvonalukat, ott pedig még inkább úgy állok oda a táblához, hogy most aztán odacsapok. Például Noa-Lynn van Leuvennel is összekerültem a Women’s Series tizennegyedik állomásának nyolcaddöntőjében – négy nullra kikaptam, miközben minden legben ott voltam mögötte, kiszállón álltam, csak ő száz százalékban megdobta a duplákat, ezzel nehéz mit kezdeni. A szlovákiai Európa-bajnokságon is összekerülhetünk pénteken, ha mindketten győzünk az első fordulóban, és persze nem abból indulok ki, hogy ismét így járok, hiszen a darts ennél sokkal hullámzóbb, de azt biztosan tudom, erősen oda kell pakolnom magam, hogy meccset nyerjek ezen a szinten.