Hungarian Darts Trophy: Raymond van Barneveld a legjobb European Tour-helyszínnek nevezte az MVM Dome-ot

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 14:39
Raymond van Barneveld (Fotó: Getty Images, archív)
Peter Wright még távol érzi magát legjobb formájától, míg Raymond van Barneveld optimista Európa-bajnoki részvételét illetően, és a helyszínt is méltatta – ezek is elhangzottak a két sztárjátékostól első mérkőzésük után a Hungarian Darts Trophyn.

A Hungarian Darts Trophy pénteki első napjának talán legizgalmasabb mérkőzését hozta a kétszeres világbajnok Peter Wright és a két évvel ezelőtti magyarországi bajnok Joe Cullen összecsapása. A tavalyi Európa-bajnok skót 2–0-s hátrány után nem hagyta jobban meglógni Cullent, 96-osra javult az átlaga, és bár olykor meggyűlt a baja a duplákkal, 26%-os kiszállózása ellenére végig tartotta a lépést angol riválisával, majd 5–5-nél hátsó pályáról megnyerte a találkozót, így szombat este megmérkőzhet a nyolcadik kiemelt ausztrál Damon Hetával.

Két tizenkét nyilas leggel sikerült nyernem, végig hittem abban, hogy fordíthatok – mondta lapunknak Peter Wright a mérkőzést követően. – Csak kedden hat órát gyakoroltam, és szerdán is szántam rá néhány órát.”

Wright javuló formában van, a kilencedik European Tour-állomáson győzedelmeskedett Hildesheimben, ezzel egy év után nyert ismét ET-fordulót, valamint a négy közé jutott a múlt heti World Series of Darts versenysorozat döntőjében, Amsterdamban. Az olykor a meccs közbeni nyílcseréiről is ismert skót elárulta, ezeken a tornákon szélesebb nyilakat használt, ezúttal viszont a hosszabb dárdák mellett tette le a voksát. „Váltottam, mert úgy éreztem, ezúttal ezekkel a nyilakkal lehetek jobb, bíztam bennük, hogy működni fognak, és ha esetleg kikaptam volna, egyelőre akkor is maradnék ennék a felszerelésemnél. Igen, valóban tér vissza a jobbik formám, de egyelőre még nem járok közel ahhoz, hogy a legjobb játékosokat tartósan legyőzzem.”

Az ötszörös világbajnok holland Raymond van Barneveld szintén győzelemmel tért vissza hazánkba, miután tavaly nem sikerült kvalifikálnia magát a Hungarian Darts Trophyra – összességében nagyszerűen dobálta a duplákat Ritchie Edhouse ellen (akinek ezzel nagy sorozata szakadt meg, hiszen idén nyolc European Tour-szereplésén mindig túljutott az első körön, a kilencediken ez már nem jött össze), és magabiztosan jutott tovább a következő körbe, melyben a második kiemelt Ross Smith lesz az ellenfele. Korábbi összecsapásuk az áprilisi Austrian Darts Openen, Premstättenben nagy csörtét hozott, döntő szettben Ross Smith búcsúztatta van Barneveldet szintén a második fordulóban.

A holland közönségkedvenc pénteki meccse után többek között kitért az MVM Dome-ra is, méltatva a helyszínt a sajtó képviselőinek. „Ez egyértelműen a legjobb hely, ahol a European Touron játszottam. A közönség csodás, a létesítmény a színpaddal, a bemelegítő szekcióval benne a tíz tévéképernyővel fantasztikus, semmire nincs panaszom. Nemrég még csak nem is hallottunk Magyarországról a darts berkeiben, most pedig ilyen pazar helyszínen játszhatunk” – fogalmazott „Barney”, majd hozzátette, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jövőben akár Premier League-fordulónak is helyet adhatna Budapest.

Jól játszottam, rendben volt a kilencvennégyes átlagom, bár négy nyilat is elrontottam a dupla tizenhatra, majd a dupla nyolcra a négy nulláért, ezzel kicsit magamra húztam az ellenfelem, de én adtam meg neki a lehetőséget. De az átlagnak önmagában nincs jelentősége, amíg eltalálod a duplákat. Múlt szerdán kikaptam Wessel Nijmantól egy Players Championship-meccsen hat négyre úgy, hogy száztizenhármas átlagom volt – azért inkább nyerek hat háromra kilencvennégyes átlaggal, mint száztizenhárommal veszíteni hat négyre” – mondta a Nemzeti Sportnak Raymond van Barneveld, majd kitért lehetséges Európa-bajnoki részvételére október végén Dortmundban, melyre a European Tour-ranglista első 32 játékosa kvalifikál. „Egyre jobbak az esélyeim, már a második körös pénzdíjjal is előreugorhatok tizenhárom-tizennégy helyet a harminckettedikről. Néha nehéz az állandó utazás, főleg, ha valahol kiesek az első körben, és adott esetben semmi nem jár érte, de jelenleg elégedett vagyok magammal, és optimista vagyok. Pozitívnak kell lenni, mert idő kérdése, és ez a hozzáállás a javamra válik.”


A magyarok közül Bezjian Alberto is kiesett, az első fordulóból továbbjutó magyart Ryan Searle 6–1-gyel búcsúztatta szombaton. Ezzel egyébként Bezjian az European Tour történetében első magyarként nyert leget második fordulóban.

„Bárcsak mindig így mennének a kiszállók, ez fontos volt, mert tudtam, hogy ellenfelem jó átlagot ért el tegnap – nyilatkozta a meccs után Searle. – Időnként nem láttam rendesen a táblát, talán a világítás volt más, de összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel.”

Ezzel a mind a négy hazai dartsos számára véget ért a 175 ezer font összdíjazású Hungarian Trophy, pénteken Csóka András mellett Jehirszki György és Végső János is búcsúzott. (MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik