Hungarian Darts Trophy: Cor Dekker kilencnyilast dobott, Bezjian Alberto búcsúzott

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 18:29
Cor Dekker dobta az idei Hungarian Darts Trophy első kilencnyilasát
Idén is láthatott kilencnyilast a magyar közönség a Hungarian Darts Trophyn, a Végső Jánost pénteken búcsúztató norvég Cor Dekker ezúttal megörvendeztette a magyar szurkolókat Stephen Bunting elleni meccsén, bár 5–1-es hátrányból így sem tudott fordítani. Bezjian Alberto leget csent Ryan Searle ellen.

Sejtette volna bárki, hogy kevesebb mint 24 óra alatt ugyanaz a játékos füttyszót kap, majd a dartsban tapasztalható egyik legnagyobb üdvrivalgásban részesül kilencnyilasát követően? Mivel a Hungarian Darts Trophy pénteki nyitó napján Végső Jánosnak sokáig jó esélye volt továbbjutni a második fordulóba Cor Dekker ellen, 4–2-re is vezetett ellene, így a honfitársért szorító magyar közönség az izgalmas pillanatokban némi hangzavarral próbálta megnehezíteni a norvég játékos dolgát – ez ideig-óráig sikerült is, Dekker a meccs közepén gyengén kiszállózott, de aztán felülemelkedett a körülményeken, és 6–4-re győzött.

A szombati második fordulóban a hetedik kiemelt angol Stephen Bunting ellen már nem ő volt az esélyes, és bár első pályáról vezetést szerzett, a mérkőzés aztán összességében a papírformának megfelelően alakult, pedig Dekker érezhetően sokkal jobban játszott, mint pénteken Végső ellen. Egy háromnál úgy tűnt, lélektanilag eldőlt a meccs – a norvég kezdte a leget, a végén profin megdobta a 101-et tripla 20, 9, dupla 16 sorrendben, annyi volt csak a gond, hogy 102 pontja maradt. Dekker elszámolta magát… Bunting pedig simán kidobta a dupla 8-at, és már 4–1-re vezetett, majd hozta a kezdését. A hollandiai születésű Dekker viszont szinte a semmiből előhúzott egy hibátlan leget, bár ha a kétségtelenül nagyszerűen összerakott 101-es „kiszállójára” tekintünk vissza, talán mégsem annyira a semmiből… Hat darab tripla 20 után ráadásul egy ritka módszert, a tripla 20, tripla 15, dupla 18-at választotta a 141 megoldására, a fellelhető adatok szerint ez mindössze az ötödik alkalom, amikor valaki így ért el kilencnyilast televíziós mérkőzésen. Az egyébként csupán 18.2 százalékkal kiszállózó Dekkernek így is távol volt a fordítás, és távol is maradt – az év eleji Masters-győzelemmel régóta vágyott első majortrófeáját megnyerő Stephen Bunting első pályáról megnyerte a meccset, és először jutott be a harmadik körbe a Hungarian Darts Trophyn.

Az egyedüli magyarként a második körben tábla elé lépő Bezjian Alberto erősebben teljesített pénteki bemutatkozásához képest, de nem borította a papírformát a Ziccer Darts Club PDC-újonc versenyzője a kilencedik kiemelt angol Ryan Searle ellen. A Major Nándor után második magyarként a Hungarian Darts Trophyn mérkőzést nyerő Bezjian a második legben még meglepte ellenfelét, és 21 nyílból kiszállt, de a három ötkörössel is kirukkoló, 67 százalékkal kiszállózó Searle nem engedett ki több leget a kezéből. A világranglista-19. angol játékos egy újabb győzelemmel az ötödik negyeddöntőjét érné el legutóbbi hat European Tour-szerepléséből.

Bezjian Alberto – aki egyébként egyik nyilatkozatában többek között elnézést kért pénteki ellenfelétől, Csóka Andrástól időnkénti hevesebb ünneplése miatt – így fogalmazott a Nemzeti Sportnak mérkőzése után: „Nem érzem, hogy emelni tudtam a játékom színvonalán, szerintem több van bennem, de ez teljesen más közeg a többi versenyemhez képest. Ryan Searle hetente lép színpadra hasonló körülmények között, nekem ez először adatott meg, szerintem ez összehasonlíthatatlan. Ebben a helyzetben úgy érzem, helytálltam, igyekeztem a maximumot kihozni a meccsből, ez most erre volt elég, büszke vagyok magamra” – mondta, majd hozzátette, még nagyobb akarással játszik a továbbiakban, hosszú távon pedig szeretné megszerezni a Pro Tour kártyát.

A meglehetősen izgalmas szombat délutáni program nyolc találkozójából négy is a 11., utolsó legben dőlt el. Kiélezett meccseken Ricardo Pietreczko Niels Zonneveldet, Daryl Gurney Florian Hempelt búcsúztatta – Martin Schindler visszafogott, 20 százalékos kiszállózása ellenére 1–3-ról megverte Jim Williamset, míg Josh Rock 2–5-ről fordított a nyolc meccsnyilat elhibázó James Wade ellen. Chris Dobey a torna első kiemelt kiesője, honfitársával, Scott Williamsszel szemben maradt alul.

DARTS
PDC EUROPEAN TOUR, 11. ÁLLOMÁS, BUDAPEST, MVM DOME
2. FORDULÓ
Délutáni eredmények
Ricardo Pietreczko (német, 15. kiemelt, 95.74)–Niels Zonneveld (holland, 97.57) 6–5
Gian van Veen (holland, 14., 100.29)–Keane Barry (ír, 88.48) 6–4
Ryan Searle (angol, 9., 90.59)–Bezjian Alberto (72.51) 6–1
Daryl Gurney (északír, 16., 91.11)–Florian Hempel (német, 81.81) 6–5
Stephen Bunting (angol, 7., 95.87)–Cor Dekker (norvég, 95.21) 6–2
Scott Williams (angol, 94.21)–Chris Dobey (angol, 13., 90.95) 6–4
Martin Schindler (német, 10., 96.35)–Jim Williams (walesi, 92.40) 6–5
Josh Rock (északír, 6., 93.64)–James Wade (angol, 92.98) 6–5

Az esti program 
19.00 (Tv: Max4)
Danny Noppert (holland, 5.)–Nathan Aspinall (angol)
Damon Heta (ausztrál, 8.)–Peter Wright (skót)
Dave Chisnall (angol, 1.)–Jonny Clayton (walesi)
Gerwyn Price (walesi, 4.)–Wessel Nijman (holland)
Ross Smith (angol, 2.)–Raymond van Barneveld (holland)
Luke Humphries (angol, 3.)–Gabriel Clemens (német)
Michael van Gerwen (holland, 15.)–Martin Lukeman (angol)
Rob Cross (angol, 11.)–Andrew Gilding (angol)

A 2. FURDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Dave Chisnall (angol, 1.)–Jonny Clayton (walesi)
Daryl Gurney (északír, 16.)–Florian Hempel (német) 6–5
Damon Heta (ausztrál, 8.)–Peter Wright (skót)
Ryan Searle (angol, 9.)–Bezjian Alberto 6–1

Gerwyn Price (walesi, 4.)–Wessel Nijman (holland)
Chris Dobey (angol, 13.)–Scott Williams (angol) 4–6
Danny Noppert (holland, 5.)–Nathan Aspinall (angol)
Gian van Veen (holland, 12.)–Keane Barry (ír) 6–4

Ross Smith (angol, 2.)–Raymond van Barneveld (holland)
Ricardo Pietreczko (német, 16.)–Niels Zonneveld (holland) 6–5
Stephen Bunting (angol, 7.)–Cor Dekker (norvég) 6–2
Martin Schindler (német, 10.)–Jim Williams (walesi) 6–5

Luke Humphries (angol, 3.)–Gabriel Clemens (német)
Michael van Gerwen (holland, 15.)–Martin Lukeman (angol)
Josh Rock (északír, 6.)–James Wade (angol) 6–5
Rob Cross (angol, 11.)–Andrew Gilding (angol)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik