Darts: Van Gerwen először nyert tornát január óta

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 22:36
Fotó: PDC
Michael van Gerwen győzelmével ért véget a Players Championship dartstornasorozat 21. állomása Wiganben. A háromszoros világbajnok holland az angol Dave Chisnallt győzte le a döntőben.


Van Gerwennek már nagyon kellett egy tornasiker, hiszen legutóbb januárban nyert versenyt, akkor a Dutch Mastersen nyert.

Wiganben a Chisnall elleni döntőt úgy nyerte meg 8–4-re, hogy kiemelkedő, 106.67-es körátlagot produkált.

„Azt hiszen, jó játszottam – idézi a PDC oldala Van Gerwent, aki az új nyílkészletével játszott. – Jól fogyasztottam a tömeget, és minden alkalommal nyomás alá tudtam helyezni Dave-et, amikor szükség volt rá. Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az új nyilaimmal játszok, egész jól szállnak.”

Van Gerwen az idei Players Championship-sorozat 17. különböző győztese, egyedül Luke Littler tudott triplázni, két-két győzelme pedig Chris Dobeynak és Damon Hetának van. A szerdai forduló előtt kedden Littler diadalmaskodott, a múlt heti World Series Finalst is megnyerő 17 éves angol is csúcsformába lendült a hét végi Hungarian Darts Trophy előtt.

„Az amszterdami sikerem után önbizalommal telve jöttem Wiganbe, és talán ez volt az első Pro Tour-versenyem, amit felhőtlenül élvezni tudtam. Na jó, a legelsőt is élveztem, amit szintén megnyertem” – mondta Littler, aki Budapesten a 2024-es European-tour-idény első triplázója is lehet, hiszen a belgiumi Wiezében és Grazban is nyert már.

A Hungarian Darts Trophy sorsolását csütörtök délután tartják meg. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik