Darts: Littler háromleges előnyről kapott ki Wrighttól az ET-n

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 23:00
Nagy hátrányból állt fel Wright (Fotó: Getty Images)
A PDC European Tour német állomásán Peter Wright megszerezte idei első győzelmét, a döntőben 8–5-re győzve le Luke Littlert.

A két dartsos nagyon más úton jutott el a döntőig, mivel Luke Littler nagyon magabiztosan, 7–2-re verte meg Daryl Gurneyt az elődöntőben, míg Peter Wrightnak az előző állomás nyertesével, Dave Chisnall-lal kellett megvívnia, és szoros, 7–5-ös győzelmet aratott.

A finálé szintén rendkívül kiélezetten alakult,  Littler sokkal összeszedettebben kezdett, hamar háromleges előnyre tett szert, de a rutinos Wright nem engedte, hogy kicsússzon a meccs a kezéből. A skót elkezdte a felzárkózást, és a tizedik legre már sikerült is kiegyenlítenie, 5–5-nél még bármelyik fél győzelme benne volt a levegőben.

A folytatásban Wright továbbra sem lassított, és a 11. legben átvette a vezetést. Innen már nem volt megállás, hiába küzdött a fiatal angol, Wright elkapta a fonalat, és már kérdés nélkül nyerte meg a következő két leget, ezzel a meccset is.

A PDC EUROPEAN TOUR ÁLLOMÁSAI
Belgian Darts Open, Wieze. Döntő: Luke Littler–Rob Cross 8–7
German Darts Grand Prix, München. Döntő: Luke Humphries–Michael van Gerwen 8–1
International Darts Open, Riesa. Döntő: Martin Schindler–Gerwyn Price 8–5
European Darts Grand Prix, Sindelfingen. Döntő: Gary Anderson–Ross Smith 8–6
Austrian Darts Open, Graz. Döntő: Luke Littler–Joe Cullen 8–4 
Baltic Sea Darts Open, Kiel. Döntő: Rob Cross–Luke Humphries 8–6
Dutch Darts Championship, Rosmalen. Döntő: Josh Rock–Jonny Clayton 8–4
European Darts Open, Leverkusen. Döntő: Dave Chisnall–Ross Smith 8–6
German Darts Championship, Hildesheim. Döntő: Peter Wright–Luke Littler 8–5
Szeptember 6–8.: Flanders Darts Trophy, Antwerpen
SZEPTEMBER 20–22.: HUNGARIAN DARTS TROPHY, BUDAPEST
Szeptember 27–29.: Swiss Darts Trophy, Bázel
Október 18–20.: Czech Darts Open, Prága
Október 24–27.: Európa-bajnokság, Dortmund

 

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:37

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik