A sportállamtitkár vezetésével olimpiai és világbajnok sportolók védték a Hajós-uszodát

Vágólapra másolva!
2024.09.17. 13:37
Schmidt Ádám a sportolókkal együtt vette ki a részét a Hajós-uszoda megvédésben (Fotó: Facebook/Schmidt Ádám)
A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaival, valamint olimpiai és világbajnok sportolókkal összefogva homokzsákokat töltött meg az árvíz elleni védekezés során kedd délelőtt.

A sportállamtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) üzemeltetésében lévő budapesti létesítmények közül a Hajós-uszoda is kritikus helyzetben van a dunai árvíz miatt.

„A margitszigeti futókör mentén az előrejelzés szerint több mint egy méter magasságú védgátat kell építeni homokzsákokból. Dala Tamás, az uszoda üzemeltetési igazgatója arról tájékoztatta a sportirányítást, hogy a sziget körbekerítéséhez több mint egymillió homokzsákra van szükség, ezért minden segítség jól jön, így kedden reggel a magyar sportélet kiválóságaival a helyszínre siettünk” – mondta Schmidt Ádám.

Kiemelte, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolói mellett a vizes sportok képviselői közül csatlakoztak hozzájuk a Ferencváros vízilabdázói – akik egyébként ma este Debrecenben játszanak bajnokit –, továbbá Madaras Norbert olimpiai bajnok, a szövetség elnöke és Gór-Nagy Miklós világbajnok. Az úszók közül Darnyi Tamás olimpiai bajnok is a helyszínen segített, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok és Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó – mind a ketten a Nemzeti Sportügynökség vezető munkatársai.

„Rendkívül jó érzés megtapasztalni, hogy a hazai sportélet szereplőire bármilyen helyzetben lehet számítani” – hangsúlyozta a sportállamtitkár, aki levelet írt az árvízvédelmi operatív törzsnek, hogy ha bárhol további segítségre lenne szükség, akkor jelezzék a sportirányítás felé, mert a sportolók országszerte tudnak csatlakozni a védekezéshez.

A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát várhatóan kedden be kell zárni, mert a gépészet különböző elemeit ki kellett menteni a helyszínről.

„A sportszövetségek segítségével a sportolókat a többi fővárosi vizes létesítménybe irányítjuk át. Kértük ezen létesítményeket, hogy ha igény mutatkozik rá, hétvégén is biztosítsák az edzésekhez szükséges feltételeket” – jelezte a sportállamtitkár. Bíró Péter, a sportuszodát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója szerint a jól kidolgozott vészforgatókönyvek most rendkívül fontosak, mert a védekezésben nagy szerepet játszanak.

„A margitszigeti Hajós-uszodában hétfőn délben felállítottunk egy válságstábot, óráról órára monitorozzuk a vízállást. A Dagály strand és a Duna Aréna egyelőre nincs veszélyben, teljes mértékben üzemképesek – fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette: az NSÜ több mint 200 sportlétesítményt üzemeltet Magyarországon, számos helyszínen kritikus a helyzet. – A szobi tanuszoda dolgozói a hétvégét is a sportközpontban töltötték, homokzsákokkal biztosították a helyszínt és mentették az értékeket. Köszönöm a kollégáimnak, hogy példamutató módon, éjjel-nappal vigyázzák az állami értékeket, és feláldozva a pihenőidejüket óvják a létesítményeket.”

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

Egyéb egyéni
2025.03.05. 16:41

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
2025.03.03. 13:20

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Schmidt Ádám: Kétmilliárd forintra emeltük a nem olimpiai sportágak központi támogatását

Egyéb egyéni
2025.02.20. 21:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Schmidt Ádám: A magyar sportirányítás számára a röplabdasport is kiemelten fontos

Röplabda
2025.02.07. 14:54

„Jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna” – Schmidt Ádám a tűzről a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.02.07. 11:23

Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16
Ezek is érdekelhetik