Vívó Eb: a kardozó Pusztai Liza a négy közé jutott, ezzel biztos érmes

Vágólapra másolva!
2024.06.20. 18:10
Pusztai Liza már Eb-elődöntős (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Pusztai Liza elődöntőbe jutott a női kardozók csütörtöki egyéni versenyében a bázeli vívó Európa-bajnokságon, így már biztos érmes.

 

A csapatban világbajnok magyarok közül Pusztai és Battai Sugár szerepelt eredményesen az első szakaszban: előbbi hétfős csoportban 5 győzelemmel és egy vereséggel, utóbbi hatosban 4/1-gyel végzett. Szűcs Luca három asszót nyert és hármat vesztett, Márton Anna pedig 2/3-mal zárt.

Pusztai a főtáblán a 32 között kezdett és két fölényes győzelemmel jutott el a negyeddöntőig, ahol 15:13-ra verte az olasz Michela Battistont. A 2017-ben Eb-bronzérmes magyar kardozó 18.40-kor a spanyol Araceli Navarróval vív a fináléba kerülésért.

A tokiói olimpián sérült térddel negyedikként végző, korábbi Eb-ezüst- és -bronzérmes Márton magabiztos győzelemmel kezdett a 64 között a főtáblán, a következő körben viszont szoros asszóban egytusos vereséget szenvedett a francia Manon Apithy-Brunet-től. Az utolsó akciónál kedvező helyzetben volt, leszorította ellenfelét a pást végére, de Apithy-Brunet vágott pontosan és jó ütemben, Márton pedig csalódottan a pástra roskadt.

Ugyancsak egy tus döntött Battai és Jolien Corteyn mérkőzésén a 32 között: a magyar kardozó 10:14-ről egyenlített, az utolsó támadásnál azonban a belga volt határozottabb.

Szűcs Luca komoly előnyről a 64 között kapott ki egy tussal. Battai 17., Márton 30., Szűcs 33. lett az 51 fős mezőnyben.

VÍVÓ EB, NŐI KARD
A 64 KÖZÖTT
Márton Anna–Malgorzata Kozaczuk (lengyel) 15:7
Olga Hramova (bolgár)–Szűcs Luca 15:14
A 32 KÖZÖTT
Pusztai Liza–Palina Kaszpjarovics (azeri) 15:7
Jolien Corteyn (belga)–Battai Sugár 15:14
Manon Apithy–Brunet (francia)-Márton 15:14
A 16 KÖZÖTT
Pusztai–Lika Jijieisvili (grúz) 15:9
NEGYEDDÖNTŐ
Pusztai–Michela Battiston (olasz) 15:13


 

 

Legfrissebb hírek

Battai Sugár: A kudarcok mellett a sikerek feldolgozásán is dolgoznom kell

Egyéb egyéni
2025.03.12. 19:33

Vívás: 15. a női kardcsapat a heraklioni vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.09. 15:57

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a heraklioni vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.08. 16:11

„Kimondom, amit gondolok” – interjú a kétszeres világbajnok Szűcs Lucával

Képes Sport
2025.03.02. 12:56

Vívás: nyolcaddöntős helyezések a tuniszi kard vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.01.12. 16:03

Vívás: mind a négy magyar a 64 között a női kardozók tuniszi GP-versenyén

Egyéb egyéni
2025.01.10. 15:20

Szűcs Luca és Rabb Krisztián először lett országos bajnok

Egyéb egyéni
2024.12.21. 18:27

Vívás: hét női kardozónk az orléans-i GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2024.12.05. 18:23
Ezek is érdekelhetik