Vitorlázás: közel 3000 résztvevőt várnak az idei Kékszalagra

Vágólapra másolva!
2024.06.13. 13:22
Fotó: Koncz Márton
Július 18-án rajtol az idei Kékszalag vitorlás Balaton-kerülő verseny, amely a hazai vitorlássport legfontosabb idei eseménye – a párizsi olimpia után. A szervezők több mint 500 hajó és 2800-3000 résztvevő megjelenésére számítanak.

A július 18-án rajtoló Balaton-kerülő verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) elnöke elmondta, 90 éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után. Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak, ami 2800-3000 résztvevőt jelent. Kiemelte, a legjobbak mellett a mezőny nagyobb része általában másfél nap alatt teljesíti a légvonalban mintegy 150 kilométeres, Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred távot, ezalatt a legkülönbféle időjárási körülményekkel találkoznak, ettől is szép és izgalmas a verseny.

Józsa Márton, a tavaly 5 óra 3 perc és 56 másodperces csúccsal győztes, magyar fejlesztésű MLS Raiffeisen Fifty-Fifty tulajdonosa és kormányosa közölte, gyenge szélben szoros versenyre számít. Úgy vélte, kicsi az esély az újabb rekordra, mert tavaly minden összejött, amikor a kétárbócos katamarán – amely idén ötödik győzelmére készül – több mint két órát javított saját csúcsán.  

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke jelezte, az egyhetes Kékszalag fesztivál keretében számos kiegészítő program várja az érdeklődőket, ilyen a fiatalok részére kiírt Kékpántlika vagy a pénteken sorra kerülő Audi Speed Challenge, amelyen a leggyorsabb vitorlások mérhetik össze sebességüket, továbbá a párizsi olimpikonokkal is találkozhatnak a vendégek. Újdonság, hogy a Kékszalagon minden hajót nyomkövetővel látnak el, ezzel is növelve az online élő közvetítés élményét.

 

Legfrissebb hírek

A Raiffeisen Fifty-Fifty győzelmével kezdődött meg a 90. balatoni vitorlásszezon

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:20

ILCA-vb: Vadnai Jonatán és Érdi Mária Los Angelesben, majd az Eb-n folytatja

Egyéb egyéni
2025.05.22. 11:30

ILCA-vb: Vadnai Jonatán negyedik, Érdi Mária 14. lett

Egyéb egyéni
2025.05.17. 12:18

Vitorlázás: Vadnai 16., Érdi 25. az első futamok után az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:25

Csütörtökön sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:24

Vitorlázó Amerika-kupa: Nápolyban lesz a 2027-es verseny

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:09

ILCA-vb: hétfőn és kedden sem tudtak futamot rendezni

Egyéb egyéni
2025.05.13. 16:23

Magyar és olasz győzelmet hozott a Balatonfondo

Kerékpár
2025.05.01. 19:55
Ezek is érdekelhetik