Utolsó útjára kísérték a Nemzet Sportolóját, Hammerl Lászlót

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 17:49
Utolsó útjára kísérték Hammerl Lászlót (Fotó: Dömötör Csaba)
A május 3-án 82 éves korában elhunyt, 1964-ben olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója, Hammerl László hamvait polgári szertartás keretében helyezték örök nyugalomra a pilisszentkereszti temetőben.

A pilisi dombok között megbúvó pilisszentkereszti temetőben egykori sportolók, a sporttársadalom számos képviselője kísérte utolsó útjára a tokiói olimpiai bajnok Hammerl László hamvait. A Himnusz után dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár méltatta az egykori sportlövő érdemeit, kiemelve: „az értékválságban szenvedő, konfliktusokkal terhelt világban példakép volt, s az is marad. (…) Alázata iránytű kell legyen a magyar sportban”.

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás az olasz futballikon Alessandro Del Pierót idézte, aki azt vallotta, a szépség a sportban azt is jelenti, előre tekintünk. Az elhunyt pedig mindig is esküdött a sport szépségére, ugyanakkor a lövészetben nélkülözhetetlen alázat, technikai tudás és pontosság jellemezte. A sportvezető az egyik legrendezettebb, legbékésebb gondolkodású sportolónak, sportvezetőnek tartotta Hammerlt, felhívva a figyelmet, talán nem véletlen, hogy a céltáblán a mindig tökéletes tízesre törekvő sportolótól június 10-én búcsúzunk.

A Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára, Sinka László gyermekkori emlékét idézte fel, amikor Hammerl olimpiai bajnok lett, százhalombattai játszótársaival ők is aranyérmesek szerettek volna lenni. Majd amikor sportvezetőként megismerte a szövetségi kapitányként – tisztsége alatt sportlövőink majd 300 érmet szereztek a nagy versenyeken – dolgozó bajnokot, leginkább azt értékelte benne, hogy munkáját az alázat és a szeretet vezérelte.

A temetésre eljött Bodnár András, az 1964-es tokiói olimpián szintén aranyérmes vízilabdacsapat tagja, Rejtő Ildikó, Tokió egyéni tőrbajnoka, és Sákovicsné Dömölky Lídia, az aranyérmes tőrcsapat tagja. Utóbbi felidézte: „Már Ildikó egyéni sikere is óriási erőt adott nekünk, de a csapatversenyen úgy álltunk pástra, hogy előző nap Laci meglepetésgyőzelme még inkább ösztönzött, hogy mi is bajnokok legyünk.” 

Egy korábbi beszélgetésben Hammerl László elmondta, pilisszentkereszti otthonában élvezi a természet közelségét.

Mostantól az öröklétben csak formálisan költözött el.

Egyéb egyéni
2024.05.03. 10:07

Elhunyt az olimpiai bajnok Hammerl László, a nemzet sportolója

1964-ben nyert aranyérmet a kisöbű sportpuska 60 lövéses, fekvő testhelyzetű számában.

 

Legfrissebb hírek

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

EYOF: Márta Ákos légpuskával nyerte az első magyar aranyat Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.21. 14:43

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27
Ezek is érdekelhetik