Gerevich ötvenévesen is megmutatta – még 43 nap a rajtig

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 07:54
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

Túl öregnek tartották ahhoz, hogy olimpián versenyezzen, legalábbis a Magyar Vívószövetség ezt közölte 1960-ban legendás kardvívónkkal, az akkor ötvenéves Gerevich Aladárral, aki addigra 1932 és 1956 között már öt olimpián segítette aranyéremhez a magyar kardcsapatot, 1948-ban Londonban pedig egyéniben is a dobogó tetejére állhatott.

„Ali bácsi” azonban másképp gondolta, mint a sportág hazai vezető testülete, a válogatón a csapat valamennyi, nála jóval fiatalabb tagját legyőzte egyéniben, kivétel nélkül. Ezzel mindenkit meggyőzött, hogy esetében az életkor tényleg csak egy szám, és ott a helye Rómában.

Pedig a tét nagy volt, hiszen a magyar férfi kardválogatott sorozatban hetedik (összesen kilencedik) olimpiai bajnoki címéért utazott a római olimpiára, és egy évvel korábban, a budapesti világbajnokságon vereséget szenvedett a lengyelektől, amivel megszakadt több mint harmincéves veretlenségi sorozata.

Az olasz fővárosban először rendezték a csapatversenyek előtt az egyénit, Gerevich könyöke pedig megsérült, nem került be a nyolcas döntőbe, szétvívás után esett ki, de csak egy találattal maradt le a fináléról. A csapatverseny azonban mindenért kárpótolta, még úgy is, hogy a Belgium és Románia elleni sima, 9:3-as győzelemben még ő is benne volt, azonban az utolsó két összecsapást, az olaszok és a lengyelek ellenit már a pást mellől követte.

A fináléban sikerült revansot venni a lengyeleken, és meglett sorozatban a hetedik győzelem, Gerevich pedig a legidősebb magyar sportoló lett, aki olimpiai bajnoki címet szerzett. Első és utolsó ötkarikás aranyérme, 1932 és 1960 között huszonnyolc év telt el, ami 2012-ig egyedülálló sorozat volt a négyévente megrendezett verseny történetében, és ha a második világháború miatt nem maradtak volna el az 1940-es és 1944-es nyári játékok, akkor valószínűleg ő sem állt volna meg hét olimpiai aranynál és tíz éremnél.

Gerevich Aladár sosem hagyta el a vívást, élete végéig a Vasasnál dolgozott edzőként, és ebben a szerepben éppen annyira legendás, mint sportolóként.

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: Taurasi beérte Gerevichet, Kína sorozatban 48 napja szerez érmet

Párizs 2024
2024.08.12. 12:54

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16

Legutóbb bejött, az olimpián is szerencsét hozhat férfi párbajtőrözőinknek?

Párizs 2024
2024.07.26. 16:02

Szilágyi Áron: Ugyanolyan lelkesedéssel utazok ki erre az olimpiára, mint bármelyikre

Párizs 2024
2024.07.25. 22:29
Ezek is érdekelhetik