Megdöbbentem, mi folyik itt – Van Gerwen a PL-elődöntős kudarc után

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 11:51
Michael van Gerwen (jobbra) és Luke Humphries a PL-elődöntő után (Fotó: Getty Images)
Egyetlen jó kiszálló is megváltoztathat egy fontos dartsmérkőzést – erről is beszélt Michael van Gerwen, amikor a csütörtöki Premier League-négyes döntőn elszenvedett vereségéről kérdezték.

Az elődöntőben a legutóbbi két PL-idényt megnyerő Van Gerwen 2–1-re vezetett brékelőnyben a világbajnoki címvédő Luke Humphries ellen, és 75-ön állt, amikor az angol 132-ről úgy szállt ki, hogy két bull után dupla 16-ot dobott. Ezt követően Humphries további öt leget megnyert, és 7–2-ről végül nem engedte vissza Van Gerwent, 10–5-re győzött.

„Borzasztóan bánt ez a vereség – mondta Van Gerwen a holland De Telegraafnak. – Hogy az a 132-es kiszálló hatással volt-e rám? Persze, ott álltam, vártam a soromra, erre látom, mit tesz Luke, és megdöbbentem, mi folyik itt? Ez jel arra, hogy elkapta a fonalat, minden össze fog jönni neki. Ezt nagyon nehéz megemészteni. Utána kétszer volt lehetőségem hasonlóan magas kiszállóra, de mindkét duplát elhibáztam. Biztosan köze volt hozzá annak, hogy 3–1 helyett 2–2 lett azzal a megoldással, megingott az önbizalmam, a kényelmes folytatás helyett kőkemény küzdelem várt rám. Jobban össze kellett volna szednem magam.”

Van Gerwen elmondta, nem volt baj a felkészülésével, mindent megtett, amit tudott, de az ilyen pillanatokra még neki is nehéz felkészülni. 

Humphries 11–7-re kikapott a döntőben Luke Littlertől, akinek hasonló lökést adott a fináléban az 5–5-nél dobott kilencnyilasa.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik