Evezős kvalifikáció: Pétervári-Molnár futamgyőzelemmel jutott tovább Luzernben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 13:05
null
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: Koncz Márton, archív)
A kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz futamgyőzelemmel jutott tovább a középdöntőbe az evezősök luzerni világkvalifikációs viadalán, amely az utolsó lehetőség az olimpiai kvótaszerzésre.

Pétervári-Molnár Bendegúz a férfi egypár harmadik előfutamának hatos pályáján kezdte meg a versenyt, az első négy biztosította a helyét a középdöntőben. A Budapest Evezős Egyesület sportolója remekül rajtolt, a táv első felében a második helyen haladt, majd 1500-nál kínai riválisa megelőzte, de a hajrában tempót váltott és 7:04.8 perces idővel megnyerte a futamot.

A kormányos nélküli kettesek előfutamában a Simon Béla, Juhász Adrián Európa-bajnok páros állt rajthoz és 6:58.08 perces idejével a harmadik helyen jutott tovább a hétfői elődöntőbe a litván és a szerb kettes mögött.

Női egypárban Gadányi Zoltánának nem sikerült egyenes ágon továbbjutnia. A 26 éves magyar jól rajtolt és féltávig a mezőnnyel haladt, de utána leszakadt a svájci, spanyol, szlovén hármasról és végül a negyedik helyen ért célba (7:52.68 p). Ebben a versenyszámban csak az első három jutott tovább egyenes ágon, így az MTK versenyzője a délutáni reményfutamban ismét hajóba ül – ebből szintén az első három jut tovább az elődöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33

Beach sprint vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott Demkó és Mezősi

Egyéb egyéni
2025.11.07. 13:47

Evezés: nyolcaddöntőbe jutottak a magyarok a beach sprint vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 11:00

Preil Vivien tizedik a beach sprint vb első időfutamában

Egyéb egyéni
2025.11.06. 13:44

Evezős beach sprint vb: egy-egy felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.11.05. 09:45

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20
Ezek is érdekelhetik